Az önkormányzatok saját költségvetésükből gyorssegéllyel támogathatják a rászorulókat
Egy közösségben egy év leforgása alatt sok minden történhet, természeti csapások, betegségek, külföldön történő haláleset, ezért a múlt héten a parlament megszavazta, hogy az ilyen jellegű sürgősségi esetekben a helyi önkormányzatok saját költségvetésből gyorssegéllyel támogathassák a rászorulókat – ismertette Seres Dénes parlamenti képviselő.
Ez idáig ilyen esetekben csak a kormány adhatott támogatást egy sürgősségi alapból, ami eléggé nehézkes és hosszadalmas folyamat volt, hiszen míg az igény feljutott a kormányhoz, és az megalapozottnak tartotta az igényt, sok esetben a gyorssegély, amire nagy szükség lett volna, későn érkezett. Ezért, a törvény érvénybe lépését követően, a helyi tanács minden évben a saját költségvetéséből elkülönít egy alapot, amiből a jövőben az indokoltnak talált eseteket, segítségre szoruló egyéneket helyi tanácsdöntés alapján támogathatja.
,,Ez egy fontos intézkedés, mert sok olyan esettel találkoztunk helyi közösségekben, amikor a támogatást igénylőknek az önkormányzat nem tudott segítséget nyújtani, mert nem volt rá törvényes keret. Most már lesz erre lehetőség, és a helyi tanács bölcsességére van bízva, hogy mikor, hogyan, és kiken tud majd segíteni. Továbbá, ők fogják megítélni a támogatás összegét is. Eddig a kormány adhatott ilyen jellegű támogatást, most a törvény előírja, hogy a helyi tanács döntése alapján úgynevezett gyorssegélyeket nyújthatnak az önkormányzatok, azokban az esetekben, amikor arra szükség van, a helyzet súlyosságától, és a kár nagyságától függően. Amennyiben év végéig nem ítélik oda az alapot, az év vége fele az önkormányzatok felhasználhatják más célra” – nyilatkozta a képviselő.
K.M.