A zsibói Octavian Goga Technológiai Líceum diákjai Debrecenben
December 2-án a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghívására a zsibói Octavian Goga Technológiai Líceum 24 tanulója részt vett az iskola névadójának tiszteletére szervezett Vörösmarty Napok keretén belül megszervezett angol nyelvi egyéni versenyen. Az immár 23. alkalommal megszervezett eseményre több mint 20 iskolából érkeztek a megmérettetésre vágyó diákok, köztük két határon túli iskola tanulói is. Az angol nyelv versenyen 140 diák vett részt, mások német nyelv versenyen vagy szavalóversenyen vehettek részt.
Sipos István főigazgató úr megnyitó beszéde után Vasné Balogh Mária német nyelvtanár és Molnár József tanár úr, a társadalomtudományi munkaközösség vezetője köszöntötte a jelenlevőket.
Az iskoláink közti együttműködés nem újkeletű. A jó kapcsolat kialakítása 2022 nyarán kezdődött egy Erasmus+ projekt által. Azóta több csoportos tanulói mobilitás is volt 2023 tavaszán, majd 2024 márciusában két tanerőt fogadott a debreceni iskola szakmai eszmecserére.
Lám, milyen hasznos és fejlesztő az Erasmus+ project!
Ez alkalommal, a megérkezés napján, a tanulók jelen lehettek a Debrecen Főterén megrendezett első adventi gyertya meggyújtásánál, megcsodálhatták a városi díszkivilágítást, valamint az adventi vásáron is nézelődhettek, vásárolhattak. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy megismerjék más népek kultúráját, hagyományait.
Köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk!
Romocea Judith – elemi tagozatos tanár