A vers hatalma – József Attila online versmondó vetélkedő
Az idei évben XV. alkalommal került volna megrendezésre Szilágysomlyón a Báthory alapítvány Játékkuckó csoportja által kezdeményezett és a helyi EMKE szervezettel valamint a Báthory István iskolával társszervezésben megvalósítandó József Attila versmondó vetélkedő. A járványhelyzet nyomán életbe léptetett szabályozó rendelkezések meghiúsították ugyan a vetélkedő személyes jelenléttel zajló megélését, ugyanakkor új lehetőségeket villantott fel előttünk: az eseménynek online térbe való áthelyezését. Ily módon az elsők között gondoltuk át és hirdettük meg online versenyünket, s ha már virtuális térről volt szó, akkor országosra terjesztettük azt ki. Amint a felhívásban is jeleztük, október 23-ra vártuk az otthon elkészített kisfilmek beérkezését. A határidők íratlan törvénye szerint az utolsó napokban érkeztek, mondhatni özönlöttek be a jelentkezések, messze felülmúlva várakozásainkat. Összesen 208 jelentkezési lapot regisztrálhattunk, sajnos 9 olyan jelentkező is volt, akinek felvétele – a többszöri próbálkozás ellenére sem – érkezett meg vagy nem volt nyitható. Összesen 11 megye 53 települése vett részt a vetélkedőn, legtöbben Szilágy, Kovászna és Hargita megyékből. Települési szinten viszont Sepsiszentgyörgyről érkezett a legtöbb jelentkezés.
Nagyon sok kiváló versenyző jelentkezett, valóban nem volt egyszerű dönteni, ezért a díjazottak száma is nagy, de még legalább annyit ki lehetne emelni, akik csak hajszállal maradtak le az előbbiek mögött.
Külön értékelőbizottság hallgatta meg az Eko – IV. osztályosokat: Albert Júlia színművész, Szőcs Judit nyug. tanár, versmondó Kolozsvárról és Széman Rózsa EMKE elnök Szilágysomlyóról, valamint az V-VIII-as korosztályt: Bóné Éva irodalomtanár Zilahról, Nagy Eleonóra irodalomtanár Szilágysomlyóról és Laczkó Vass Róbert színművész Kolozsvárról.
Mindkét értékelőbizottság megfogalmazta észrevételeit, amelyek alább olvashatók.
Kedves versmondók!
Köszönjük, hogy eljöttetek hozzánk.
Nagy örömmel hallgattuk ajkaitokról a magyar líra gyöngyszemeit. Élményt jelentett, hogy szépen beszéltek, helyesen ejtitek a szavakat. Igyekeztetek megfejteni és megérteni a költő gondolatait, a vers titkát. Az előadás során bátran felvillantottátok egyéniségeteket. Vidámak vagy szomorúak, kedvesek vagy haragosak, sőt ha kellett humorosak voltatok.
Külön elismerésünk azért, hogy ünneppé varázsoltátok a versek tolmácsolását, hiszen ünnepi, esetenként népi öltözetben és szépen díszített környezetben vagy épp kinn, a természetben szóltatok hozzánk. Elvarázsoltatok bennünket, nehéz volt dönteni.
Az elért eredménytől függetlenül győztesek vagytok mindannyian.
Meggyőződésünk, hogy sok verset fogtok olvasni és jövőre is találkozunk. Szeretettel várunk!
Albert Júlia és Szőcs Judit
Tekintettel arra, hogy rendkívüli versmondó versenynek voltunk az elbírálói, igyekeztünk kevésbé szigorú szempontok szerint osztályozni.
- Nagyon örülünk a rengeteg nevezésnek. Hasonló esetben javasoljuk jobban odafigyelni a felvételek elkészítésére, mert egy gyenge felvétel sokat ronthat a gyerek teljesítményén, a jó felvétel ugyanakkor segítheti is őket!
- Értékeltük, ha olyan verseket választottak a gyerekek (vagy akik választották helyettük), amelyekkel meg tudtak birkózni, visszatükrözte egyéniségüket, de legfőképp értették, amit mondanak. A versmondás elsődleges szempontja, hogy értenünk kell, mit mond a versmondó. Ha ő érti, akkor a hallgatója, nézője is fogja érteni! Nem érdemes olyasmivel kínlódni, ami nem következik a gyerek habitusából vagy korának megfelelő (esetenként azt meghazudtolóan magas!) értelmi szintjéből.
- Volt néhány meglepően érzékeny és mély gondolatokat ébresztő versmondás, ami egyértelművé tette, hol kellett keresnünk korosztályonként a díjazottakat. A dicséretek magas száma jelzi, hogy nehéz volt a döntés.
Laczkó Vass Róbert
Most pedig következzék a díjazottak listája:
Eko-II.oszt
I. díj – Daragics Nóra – Sepsiszentgyörgy
Égető Sámuel – Szilágybagos
II. díj – Jakab Gyopár – Sepsiszentgyörgy
Szabó Szabolcs – Szilágybagos
III. díj – Kovács Léda Leila – Zágon
Magyari Olivia – Székelyudvarhely
Dicséret: Gyávol Kincső – Szatmárnémeti
Kis Nimród – Sepsiszentgyörgy
Kupás Tímea Lilla – Zilah
Molnár Kiss Dóra– Koronka
Muntean Balázs – Szilágysomlyó
Podolyák Viktória
III – IV osztály:
I. díj – Iszlai Éva Hajnalka– Nyírádmagyarós
Kocsis Zselyke – Szilágysomlyó
Víg Alexandra Beatrix – Szilágysomlyó
II. díj – Berek Dávid Szilárd – Szilágysomlyó
Lunczer Anna Mária – Érmihályfalva
Lunczer Dániel – Érmihályfalva
III. díj – Márton Zsófia Tessza –Sepsiszentgyörgy
Mezei Nikolett – Szilágybagos
Szellő István – Érmihályfalva
Dicséret – Székely Bianka – Szilágybagos
Szellelki Doroti – Kisiratos
Kuckódíj EKO-IV: Gyávol Kincső – Szatmárnémeti
Különdíj – a magyar nyelv és vers szeretetéért és tolmácsolásáért a legtávolabbi szórványban: Ioncica Natalia Rebek és Popa Ioana Natalia – Diószeg – Bákó megye
Az ügyes és szép versmondásért Vizeli Brigitta sajátos nevelési igényű tanuló – Nyárádremete
V-VI. osztály:
I. díj – Keresztes Szabolcs – Csíkmenaság.
II. díj – Marti Tamara – Kézdivásárhely
Barabás Orsolya Emőke – Nagyajta
III. díj – Bartók Henrietta – Kézdivásárhely
Szabó Zsófia – Kémer
Dicséretek: Virág Nimród (Sepsiszentgyörgy), Dragos Alexandra (Varsolc), Fejér Csenge (Zabola), Major Tábita (Kémer), Megu Dóra (Kémer)
VII-VIII. osztály
I. díj – Barcsay Gyopár – Csíkszereda
II. díj – Zongor Botond (Nagygalambfalva)
III. díj – Egri Kriszta – Szilágysomlyó
Gál Kinga Barbara – Gyergyóditró
Dicséretek: Szekeres Anna (Kézdivásárhely), Bartha Botond (Nagyajta), Szabó Zsuzsanna (Csíkcsicsó), Molnár Mihaela (Kézdialmás), Szőcs Zita (Középajta)
Külön elismerésben részesítjük Bodi Mátyás László, nagyváradi középiskolás, végzős diákot, aki a versenyben ugyan nem vehetett részt, mert az csak előkészítő – VIII-os korosztálynak szólt, de mindenképp méltányoljuk a jelentkezését.
Gratulálunk hát minden jelentkezőnek, külön elismerésünk a díjazottaknak és felkészítőiknek. Amint a felhívásban is jeleztük, mindenki rendre meg fogja kapni a névre szóló emléklapot, a díjazottak pedig postai úton az oklevelet és a díjhoz járó könyvjutalmat. Köszönettel tartozunk a Communitas alapítványnak a vetélkedő megtartásához nyújtott támogatásért.
Széman Rózsa