Wed. Dec 4th, 2024

A Szilágybagosi Dörömbölő Néptánccsoport képviselte a Partiumot, a 4. Tiszakécskei Táncháztalálkozón

November 30-án reggel 7 órakor, a Dörömbölő Néptánccsoport izgatottan indult el Tiszakécskére, a 4-ik alkalommal megszervezésre kerülő Táncháztalálkozóra. Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Pécs, Csongrád és Tiszakécske települések néptánccsoportjai mellett a Szilágyságot, és Partiumot a szilágybagosi Dörömbölő Néptánccsoport képviselte. Erdély képviseletében a Gyimes Táncegyüttes volt még meghívva Gyimesközéplokról.

Háromnegyed tizenkettőkor érkezett meg a buszunk a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ parkolójába. Próba előtt annyi idejük volt a lányoknak és a fiúknak, hogy felvegyék táncos cipőjüket és felhúzzák csizmájukat, mert a színpadon a Talléros Zenekar tizenkét órakor már húzta is a szíveket dobogtató és lábakat táncba hívó szilágysági muzsikát. A fiatalok se voltak restek, egyszeri élőzenés próba után, a rendezvény gáláján tizenhat táncos csoport mellett, utolsó előtti fellépőként hatalmas tapsvihar közepette elnyerték a közönség legnagyobb tetszését. Leírhatatlan boldogság az elismerés tapsa táncosnak és csoportvezetőnek egyaránt!

Nagy élmény volt részt venni ezen a színvonalas professzionálisan megszervezett Táncháztalálkozón. A Dörömbölő Néptánccsoport minden tagja elismerően és pozitívan mesélt a Találkozóról. Íme, néhány vélemény:

„Nagyon jól éreztem magam. Nagy élmény volt más tánccsoportokat is megnézni és tanulni tőlük. Szerintem ez az alkalom jobban összekovácsolta a tánccsoportunk és hálás vagyok ezért.” – Vivi

„A hétvége nagyon jól telt. Az utazás nagyon kellemes volt, hála a jó sofőrnek. A fellépések nagyon varázslatosak és példaértékűek voltak számomra. Nagyon tetszett!” – István

„Nekem a ház nagyon tetszett, az út is jó volt. A Tisza is szép és a torony is. A fellépés is jól ment.” – Iringó

„Nagyon jól éreztem magamat, és nagyon finom volt a vacsora is. Jó volt megismerkedni más helyekről érkezett táncosokkal és kifejezetten érdekes volt látni más népviseleteket is.” – Szilvia

„Szerintem nagyon jó volt Tiszakécskén, és szívesen mennék még egyszer. Kedvesek voltak az emberek, és remélem, még tudunk velük találkozni.” – Jázmin

„A táncosok lenyűgözőek voltak! Minden nagyon jó volt és nagyon élveztem.” – Kamilla

„Nagyon jó csapatösszerázó hétvége volt, és érdekes volt látni más vidékek táncait.” – Zsombi

„Nekem nagyon tetszett és nagyon jól éreztem magam, remélem máskor is mehetünk!” – Dóri

„Tiszakécskén nagyon jó volt! Bár a fellépés miatt egy kicsit izgultam. Az út is nagyon jól telt, csak egy kicsit hosszú volt. Hallottunk az András napi népszokásokról és tanultam egy mondókát is: Párnám rázom,/ Táncom járom,/ Mondd el András,/ Ki lesz a párom!” – Samu

„Hálás vagyok ezért a fellépésünkért, mert én nagyon jól éreztem magam. Remélem jövőre is mehetünk ilyen nagy számban mint idén.” – Zsani

„Nekem nagyon tetszett ez a hétvége, mert együtt volt a csapat. A fellépés is jól sikerült és utána volt egy kis táncház is, ahol én nagyon jól éreztem magam.” – G. Kristóf

„A táncháztalálkozóról rengeteg élménnyel tértünk haza. Érkezésünk után egy gyors próbát tartottunk a Talléros Zenekarral, aztán ebédeltünk és beültünk az előadóterembe, ahol megnéztük a többi néptáncos csoport előadását. Nagyon jó táncosokat láttunk, Egész idő alatt egybe volt a mi csapatunk, ezért bátran mondhatom, hogy ezzel a csapattal bármikor bárhova elmegyek, mert a jókedv mindig garantált.” – Eleonóra

„Nagyon élveztem a hétvégét. Az úton rengeteget hülyéskedtünk, a fellépés is viszonylag jól sikerült, és este a filmezés is nagyon jó volt. Nagyon örülök, hogy elmehettem.” – L. Kristóf

„Minden tökéletes volt Tiszakécskén. Az ételek is finomak voltak! A szállás nagyon jó volt! Minden fellépő nagyon ügyes volt. A táncház helyszíne lehetett volna tágasabb is, egy kicsi szorultunk. Remélem jövőre is lesz ilyen alkalom!” – Karola

„Nagyon izgalmas volt! Mindenféle helyekről érkeztek és felléptek saját táncokkal néptánccsoportok. A táncházban tanulni lehetett új táncokat, amit meg is tettem. Fantasztikus hétvége volt!” – Cristi

A fiatalok beszámolójából is kiolvasható, hogy mennyire fontosak az ilyen programok és az, hogy együtt tölthet a csoport ilyen értékes órákat.

Vasárnap délután hat óra körül érkeztünk haza Bagosra, holtfáradtan, de hálával és élményekkel telve.

Ezúton is köszönjük a meghívást Aracs Eszternek, a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ intézményvezetőjének és Sánta Zoltánnak a Művelődési Központ munkatársának, hogy közbenjárásukkal a csoportunkat mentesítették az étkezés és szállás költségei alól. Valamint köszönjük a Szilágybagosi Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács minden támogatását.

Köszönettel és hálával,

Birtalan Beáta, a Dörömbölő Néptánccsoport művészeti vezetője