A mezőgazdászok betakaríthatják az aszály sújtotta terményt, miközben megkaphatják a területalapú támogatást
A mezőgazdászok betakaríthatják az aszály sújtotta terményt, miközben megkaphatják a területalapú támogatást, miután életbe lép a mezőgazdasági és a belügyi miniszter közösen kiadott határozata.
A legnagyobb károkat a szárazság Moldvában, Partiumban és a Bánságban okozta.
Az új határozat értelmében lehetőség nyílik a gazdáknak arra, hogy megváltoztassák az érintett kultúrák felhasználási besorolását például gabonáról állattenyésztésre, és hogy megkezdhessék az idő előtti betakarítást és az aszálykárt szenvedett növény megfelelő felhasználását, annak érdekében, hogy előkészíthessék a területeiket az őszi munkálatokra. Ugyanakkor a gazdák kötelesek meghagyni a szárazság által érintett növényzet 5 százalékát azért, hogy lehessen megállapítani az aszálykárt és megítélni az ezért járó állami támogatást. Ezzel az intézkedéssel lehetőség nyílik a gazdáknak, hogy joguk legyen a területalapú támogatásra is, de a Mezőgazdasági, Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnek (APIA) a szántóföldön ellenőrizve meg kell találniuk a termést.
Sütő Attila