Tue. Dec 3rd, 2024

A gázhálózat kiépítésére pályáznak a szilágysági Kárásztelken

,,Számos pályázatot készítettünk az elmúlt időszakban, amelyek a megvalósítás irányába tartanak. Néhánynak már aláírtuk a finanszírozási szerződését, vannak közbeszerzés fázisban lévők, de olyanok is, melyeket nemrég írtunk alá” – ismertette Faluvégi Ferenc, Kárásztelek polgármestere.

Felújítják a kultúrotthont, mikrobuszt vásárolnak

Az önkormányzat aláírta a finanszírozási szerződést a helyi kultúrház teljes felújítására, erre az országos helyreállítási terv (PNRR) révén pályáztak sikeresen, és már meghirdették a kivitelezési közbeszerzést, ezáltal április 9-ig várják a cégek jelentkezését – tudtuk meg a polgármestertől, aki hozzátette, hogy az 1968-70-es években épült, a falu központjában lévő ingatlant 2008 körül korszerűsítették legutóbb. Ezúttal teljeskörű külső és belső munkálatokat végeznek az épületen: új tetővel látják el, ajtókat cserélnek, szigetelik a falakat, és energetikai szempontból is megújul a kultúrotthon, hogy minél otthonosabbá tegyék a rendszeresen használt ingatlant, melyben különböző rendezvényeket – lakodalmaktól kezdve kulturális eseményekig – tartanak.

A szomszéd településsel, Kémerrel közösen elektromos mikrobusz és töltőállomás vásárlására pályáztak, hogy a kárászteleki és kémeri ingázó diákokat azzal szállítsák a szilágysomlyói középiskolákba. A közbeszerzés lezárult az elektromos mikrobuszok beszerzésére, így az idei évben megkapják azokat – tudtuk meg a polgármestertől, aki hozzátette, a PNRR révén intelligens kamerarendszert építenek ki Kárásztelken, a tervezési fázis lezajlott, hamarosan beindul a közbeszerzés a kivitelezésre.

A gázhálózat kiépítésére pályáznak

Kárásztelek polgármestere elmondta, nagyon komolyan vették és végezték a gázhálózat kiépítésének a pályázatát, „igaz hogy nem egyedül, hanem egyesületben, kilenc másik községgel”, de mindent megtesznek azért, hogy a településükön is ki legyen építve a gázhálózat. Ennek finanszírozása a tavalyi Anghel Saligny program keretén belül nem lett sikeres, de remélik, lesz még ilyen pályázati kiírás, és mint mondták: addig pályáznak, próbálkoznak, míg pozitív visszajelzést kapnak.

További részleteket a https://maszol.ro/belfold/A-gazhalozat-kiepitesere-palyaznak-a-szilagysagi-Karasztelken oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.