Józsa László (1953.01.05.-2020.01.25.)

Kolozsváron született 1953. január 5-én. Édesapja, id.Józsa László műszerész volt, édesanyja Fábián Rozália óvónő volt Szászfenesen, majd ékszerészként dolgozott Kolozsváron.

Egyedüli gyerekként nőtt fel, iskoláit a kolozsvári Brassai Sámuel líceumban végezte. Érettségi után a Református teológiára felvételizett, harmadév után abbahagyta protestáns teológiai tanulmányait. Ezután a filológiára iratkozott be és filozófiát hallgatott a Kolozsvári Egyetemen. A diákok irodalmi körén ismerkedett meg leendő feleségével, Csiszár Zsuzsával és 1976-ban, diákokként összeházasodtak, majd Zilahra költöztek. Felesége itt lett magyar- német szakos tanárnő, ő pedig a megyei mozi vállalatnál helyezkedett el, majd tovább képezte magát és Szilágy megyei metrológus (a mérlegek hitelesítője) lett. Közben feleségével bekapcsolódott a már tekintélyes múlttal rendelkező Zilahi Kiss Károly Irodalmi Kör tevékenységébe, számos előadást, irodalmi mű-ismertetést, vitaesteket, képzőművészeti kiállításokat tartottak a kör régebbi tagjaival és a számos, jó nevű meghívottal.

Az 1989. decemberi fordulat után az Hasdeu-utcai lakásukon alakult meg az RMDSZ- Kezdeményező Bizottsága, és ott tettük le az újra induló Szilágyság alapjait is, amelynek első főszerkesztője jó barátja és későbbi munkatársa, Fejér László lett.

1992-től Seres Dénes szenátor irodavezetője lett, majd átvette a Szilágyság szerkesztését. Ő volt a lap mindenese, főszerkesztő, szerkesztő, riporter, fotográfus, képszerkesztő, és felesége, Csiszár Zsuzsa volt a korrektor. Sok munkatársuk, tudósítójuk volt a megyéből, akikkel állandó szakmai kapcsolatot tartott. Közben 2001-től a Kolozsvári Rádió szilágy megyei tudósítói feladatát is elvállalta. Ezt a tisztségét haláláig betöltötte lelkiismeretesen. Mindig naprakész hírei voltak, leginkább általa vettünk tudomást politikai, közéleti, közművelődési, gazdasági hírekről, a várható eseményekről és a következményekről.

Számos esetben magyar-román és román-magyar szinkrontolmácsként csodálhattuk meg különleges tehetségét, felkészültségét. Nagyszerűen fordított politikusoknak, íróknak, költőknek, kulturális személyiségeknek, képzőművészeknek egyaránt. A Költészet tavaszát szinte el sem lehetett képzelni (a mai napig!) az ő szinkron-tolmácsolása nélkül, mert számos magyarországi vendégnek ő volt a munkatársa.

(Nem volt jó énekhangja ugyan, de a Kuruc-kor költészetét, dalait kitűnően ismerte, idézte.)
Utolsó, decemberi beszélgetésünk alkalmával arról panaszkodott, hogy „kezd kihagyni a memóriája”, néha, mikor a Mi Atyánkat mondja, nem mindig jut eszébe a szöveg. Ekkor azt teszem, hogy elkezdem mondani latin nyelven, és az segít végig mondani. Igen, a teológusok latin nyelven is elboldogulnak – ma is: REQUIESCAT IN PACE! –Nyugodj békében drága barátunk!

Gáspár Attila
Zilah, 2020.január 29.