Az elmúlt 30 év (II) – Sorra alakultak meg a helyi szervezetek és a civil társaságok

Zilahon futótűzként terjedt a hír, hogy valamit tenni kell, mert mindenhol mozgolódások voltak. Érkeztek az információk, hogy alakulgat a magya­rok érdekvédelmi szervezete, ezért december 28-án a zilahi református nagytemplomban összeültünk és ott megalakult a Szilágy megyei RMDSZ.

Aznap zsúfoltságig megtelt a templom, hangoskodások is voltak, mindenféle vélemények, de végül Vida Gyulát választották meg a szervezet elnökévé, és Varga Istvánt, hogy ő képviselje a Szilágy megyei magyarságot a Nemzeti Megmentési Frontban. Elmondható, hogy a szervezet felülről lefele alakult, nem szokványosan, amikor általában alulról építkezünk. Előbb megválasztották az elnököt, majd köréje épült minden.

Az elnökségi tagok és a küldöttek elmentek a településeinkre, és mindenhol megalakították a helyi szervezetet. Számomra akkor kezdődött a politikai élet, amikor elmentünk Sájter Margittal Kecelbe, megalakítani a keceli RMDSZ-t. Ott is zsúfoltságig megtelt a templom, kértük, hogy javasoljanak elnököt, akkor az egyik szomszéd bá­csi felállt, és engem javasolt. Bár nem laktam még akkor Kecelben, zilahi lakos voltam, de keceli származású, és sokat jártam haza. Azt mondta a bácsi, nem számít, hol lakom, a lényeg, hogy bebizonyítottam, milyen magyar ember vagyok, és engem illet meg az elnöki tisztség. Nem mondhattam nemet, így lettem én a keceli RMDSZ elnöke, így kapcsolódtam be a szervezet munkájába. Nyilvánvaló, hogy sok jogi tanáccsal láttam el a szervezetet. A 90-es év ta­vaszán alakultak meg az első civil társaságok: a Szilágy Társaság és a Zilahi Kincs Gyula Alap, ugyancsak ekkor próbáltuk visszahozni a magyar sajtót.

Az első vita a Wesselényi Református Kollégium körül

A ’90-es év elején kialakult a nézeteltérés az egykori, a Wesselényi Református Kollégium, a mostani Silvania Főgim­názium körül. A rendszerváltásig mindössze egy osztálynyi gyerek tanulhatott minden évfolyamon, és már csak az a tény, hogy megpróbáltunk létrehozni még egy osztályt, nagy ellenállásba ütközött, annyira, hogy a román gyerekek, szülők, tanárok felháborodtak. Ezt követően a magyarság egy nagy találkozót szervezett, amit előbb úgy gondoltuk, hogy a megyetanács nagytermében tartunk, de nagyon kicsi­nek bizonyult a helyiség, olyan sokan gyűltek össze, ezért át kellett menni a kultúrházba. Az akkori megyevezető, Halmajean, tett egy ígéretet, hogy a román osztályoknak építenek majd egy modern oktatási intézményt, és az egykori magyar iskolát át fogják adni a magyaroknak. Mint mondta, ezt akkor nem lehetett megvalósítani, mert nem volt hova vinni a román osztályokat. Tehát, már akkor, ’90 tavaszán megígérték, hogy megkapjuk az épületet, de sajnos, ez a mai napig nem valósult meg, bár már akkor igényeltük.

Első sikernek számít, hogy László László tanár urat bejuttattuk tanfelügyelőhelyettesnek, hogy a magyar érdekeket képviselje. Tudtuk, hogy minden intézményben ott kell lenni ahhoz, hogy érdekeket lehessen képviselni, mert azért alakult meg az RMDSZ, hogy szervezetten, a politika eszközeivel élve próbáljuk mindazt megvalósítani, ami­től addig meg voltunk fosztva, mert kiszolgáltatva voltunk.

A forradalom idején, a nagy lelkesedés közepette, azt hittük, hogy minden nagyon könnyű lesz majd, de hamar rádöbbentünk, hogy nem is o­lyan egyszerű dolgokat elérni, ahogy azt mi reméltük. A mentalitás, a régi rendszernek a politikai nyomása, ott volt az emberekben.

Az első szabad március 15-e

A nagytemplomban mi is megpró­báltuk egyszerű körülmények között megünnepelni az első szabad március 15-ét, de nem volt ki előadást tartson. A kultúra szempontjából le voltunk épülve, nem volt kit összeszedni, nem voltak néptáncosaink, de megünnepeltük. Próbáltuk sugallni, hogy más településeken is ünnepeljenek, hogy ez a közösség felébredjen, térjen magához, nyerje vissza önbizalmát.

Májusban megtartották az első vá­­lasz­tást, amire rányomta bélyegét a vá­sár­helyi fekete március. Akkor másfél éves mandátumra sikerült bejuttatnunk egy szenátort és egy képviselőt a parlamentbe. Vida Gyula volt az első képviselőnk és Tóth József kispetri lel­kész a szenátorunk, aki felkért engem, hogy legyek az iroda vezetője, amit elvállaltam, de a munkahelyemet nem adtam fel.

Az első nagy kihívás, a földtörvény alkalmazása volt

Nagy kihívás volt nekünk a 18-as törvény, a földtörvény alkalmazása. A falusi emberek nagy lelkesedéssel fogadták, mindenki az államosításra haragudott, igényelték vissza a földeket, amit egy tollvonásra elvettek, de nagyon nehezen adtak vissza. Jártuk a falvakat, magyaráztuk az embereknek, hogyan kell igényelni, mit kell kitölteni. Emlékezetes marad egy szilágypa­niti est, amikor tele kultúrház előtt ismertettük, hogy kell és mit kérni, remélve, hamar végzünk. Az egyik ismerősünk meghívott minket vacsorára, amiből reggeli lett végül, annyira elhúzódott a tájékoztatás, a megbeszélés, mert majdnem reggelig tartott a vita a kultúrházban.

Diósadon is volt egy emlékezetes kultúrházi megbeszélés, ott is az emberek nagy hangoskodással mondták el a sérelmeiket, szinte már nem lehetett dolgozni, ezért alakult egy csoport, és azokat, akik nagyon hangoskodtak, kirakták. Csak így lehetett eredménye­sen ügyeket intézni.

A földek visszaszolgáltatása nagy kihívás volt, és bár eltelt 30 év, a mai napig nem fejeződött be. Viszont a mi munkánknak eredménye volt, mert nagyon sok helyen tisztázódtak a dolgok, és a tulajdonosok megkapták a birtokleveleket. Van egy része, ami nem rendeződött most sem, mert a kollektív évek folyamán módosultak a dolgok, beépítettek területeket, az állami gazdaságok a volt gazdák földjeire épültek, de minden esetben próbáltunk segíteni. Odáig jutottunk, hogy a Szilágyság heti­lap belsejében volt egy formanyomtatvány, egy kérésmodell, amit az emberek csak ki kellett töltsenek, mert akkor nem volt fénymásoló. (folytatjuk)

Kulcsár Mária