Szilágysági Magyarok díszoklevél elismerésben részesült Major Eszter (1936 – 2019)

Major Miklósné Tőtős Eszter született 1936-ban Szilágynagyfaluban. Hét gyermekes családban nőtt fel, ahol a szülők igyekeztek mind a hét gyermeket taníttatni képességeik és lehetőségük szerint. Elemi iskoláit Nagyfaluban, a tanítőképzőt Zilahon végezte. 1955-től nyugdíjba meneteléig Nagyfaluban dolgozott. 1959-ben feleségül ment Major Miklóshoz, aki földrajztanár volt Nagyfaluban, és ők a Gárdonyi értelemben vett ,,Lámpás”-ok voltak a faluban, számos akadályt és gáncsoskodást leküzdve. Az ő esetükben is igaz, hogy minden sikeres férfi mögött ott van egy megbízható feleség. Nagy odaadással nevelték nem csak két lányukat, Enikőt és Annamáriát, de Enikő lányuk korai halála után hátramaradt két unokájukat, Hajnit és Miklóst is.

Negyven éves munkássága alatt nagy szeretettel, odaadással és hozzáértéssel sok gyereket tanított meg a betű és számvetés titkaira. Fontosnak tartotta a szülőkkel való kapcsolatot, amit meg is írt az Előre napilap 1971 szeptember 22-én megjelenő számában Szülőknek nevelésről rovatban Játékos gondjaink címen. Tudva azt, hogy mennyire nehéz a még alig 6 éves gyermekeknek az iskolakezdés, kutatta és tanulmányozta a külföldi és belföldi szakirodalomban megjelent tanulmányokat, mégpedig azt, hogy hogyan lehetne megkönnyíteni az óvodából az iskolába való átállást, amit egy másik cikkében Közös igyekezettel (óvoda – szülő – iskola együttműködése) címen a tanügyi újságban közölt 1973 szeptember 18-án. Mindig napirenden volt az új és hatékony tanítási módszerekkel, amit önzetlenül megosztott kezdő vagy tapasztalt kollégákkal. Módszertani felelőse volt a berettyómenti magyar tanítók körének. Ígényes volt magával, és a véglegesítős vagy fokozati vizsgákra készülődőkkel szemben. A Tanügyi újság-ban, a Falvak dolgozó népe-ben, az Előre-ben, a Szilágyság-ban számos szak- illetve közérdekű cikke jelent meg. De a falusi tanító nem csak iskolai feladatot végzett el, részt kellett vegyen a falu kulturális életében is. Gyerek és felnőtt színjátszó csoportot vezetett sikeresen, olyannyira, hogy megye szinten ismertek lettek. Élete és munkája értelmét nyugdíjba menetele után az 1993 szeptember 8-án a Szilágyság-ban megjelent Érdemes volt című írásában közli:
,,Egész életem összefonódott a neveléssel. A pedagógus annyi ember, ahány kisdiákot nevel fel az életre, előkészít és elindít. Így gazdagodnak ők, miközben életüket osztják szét. Ők a leggazdagabbak, egy életen át csak adnak: tudást, emberséget, útirányt. (…) Üzenem a magyar tanítóknak: a nevelők felelősök TŰZFELELŐSÖK, hogy Sütő András szavával éljek. Feladatuk ápolni, táplálni azt a tüzet, amely a magyar ajkú gyermekek nevelése során lobban fel, hisz sokmindent hagy örökül egyik nemzedék a másikra, de mindközött a legfontosabb a nyelv. Az anyanyelvi nevelés megszívlelendő volt a múltban, ma, különös tekintettel a jövőre nézve mond sokat. Ez a hagyomány hordozza az évezredeken át összegyűjtött tudásunkat, közvetíti az időben, s így folytonosságot biztosít az értelmes emberi életnek. Legnagyobb feladatuk ezt a tüzet szítani, a gyermeki lélek tisztaságát megőrizni, Isten nevében táplálni, hogy az idők során ti is elmondhassátok Érdemes volt. Mert, ha az ember azt akarja, hogy emlékezzenek rá, adjon virágot, ha azt akarja, hogy sokáig gondoljanak rá, ültessen fát, s ha azt akarja, hogy soha ne felejtsék ,,neveljen embert”.”

Posta Rozália,
a Báró Bánffy György Kulturális Társaság alelnöke.