Wed. Dec 18th, 2024

Borbély László: a helyi önkormányzatok bevonása Románia Fenntartható Fejlődési Stratégiájának végrehajtásába

A Fenntartható Fejlődés Főosztály koordinátora bemutatta a Románia Fenntartható Fejlődési Stratégiáját, kihangsúlyozva a helyi hatóságok bevonásának fontosságát az Agenda 2030 és a fenntartható fejlődési célkitűzések gyakorlatba ültetésébe.

„A mi elképzelésünkben az általunk készített stratégia sikere nagymértékben függ az összes társadalmi réteg bevonásától, a döntéshozatal minden szintjén. Erős kapcsolatot kell kialakítanunk a központi és a helyi struktúrák között, hogy a legjobb döntéseket hozhassuk az emberek érdekében. Ezért szerveztük a regionális találkozókat a stratégia felülvizsgálatának folyamatában, továbbra is szoros együttműködésre számítunk a helyi hatóságokkal.” – mondta Borbély László.

A megbeszélések egyik legfontosabb témája a régiók közötti, illetve a vidék és város közötti egyenlőtlenségek csökkentése volt. Kiemelték az Agenda 2030 11. célkitűzésének fontosságát, amely a fenntartható városokra és közösségekre utal. Ebben a tekintetben a technológia fejlődésének fontos szerepe van, különösen az intelligens város koncepciója által kínált fejlesztési lehetőségek révén.

A Fenntartható Fejlődés Főosztály vezetője arra ösztönözte a jelenlevő helyi önkormányzatok és dekoncentrált intézmények képviselőit, a fenntartható fejlődés szakembereit, hogy dolgozzanak ki a Nemzeti Stratégiára alapuló helyi fenntartható fejlődési stratégiákat.

„A helyi stratégiák kidolgozására jó precedens a Helyi Agenda 21 (Agenda Locală 21), amely lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy közép- és hosszú távra meghatározhassák fenntartható fejlődésüket. Ehhez hozzájárulhat az Európai Unió a Régiók Bizottsága révén. A Régiók Bizottsága tárgyalásokat folytat az Európa Tanács Agenda 2030 munkacsoportjával, amelynek vezetését ezekben a hónapokban a Fenntartható Fejlődés Főosztály képviselője látja el.” – tette hozzá az államtanácsos.