RMDSZ: kormányzati eszközökkel biztosítjuk a települések fejlesztését, az uniós támogatás felhasználását

Az RMDSZ javaslatára döntött mai ülésén a kormány arról a jogszabálytervezetről, amelynek segítségével az önkormányzatok előnyös kölcsönt vehetnek fel a vissza nem térítendő uniós támogatásból finanszírozott beruházások önrészének kifizetésére.
„Idén az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy sikeresen fel tudjuk használni a rendelkezésünkre álló uniós forrásokat. 2025-ben rekord értékű fejlesztések valósulhatnak meg a kohéziós és a helyreállítási alapból is, amelyek fontosak a helyi közösségeknek és az ország gazdasági fejlődése szempontjából is. Ezért javasoltuk a kormányban, hogy támogassuk az önkormányzatokat a beruházásokhoz szükséges önrészek biztosításában, és a mai kormányülésen el is fogadtuk azt a sürgősségi rendeletet, amelyet a pénzügyminisztérium és a fejlesztési tárca dolgozott ki” – jelentette be Tánczos Barna pénzügyminiszter.
„A ma elfogadott jogszabály nélkül veszélyben lenne sok olyan beruházás, amely a helyi közösségeket gyarapítja. Hiszen akkor is, ha a beruházás nagy részét nem a helyi közösség, és nem is az állam fizeti közpénzből, hanem uniós támogatással épül, amennyiben egy kisebb önkormányzatnak például nincs pénze kifizetni az önrészt, vagy több beruházást bonyolít egyszerre egy önkormányzat és gondot jelent az önrész kifizetése, az uniós támogatást elveszthetik. Ezt a gondot oldja meg a mai döntés” – hangsúlyozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.
Mint ismeretes, a támogatás költségkerete 1,5 milliárd lej, a települések pedig méretük szerint igényelhetnek nagyobb vagy kisebb összeget. Így a megyei önkormányzatok legfeljebb 35 millió, a megyeszékhelyek és a főváros kerületei legfeljebb 30 millió, míg a többi municípium legfeljebb 20 millió lej kölcsönt kérhet. A kisebb városok és községek esetében nincs felső határ az igényelhető összegre.
A kölcsönt legfeljebb 10 év alatt kell visszafizetniük az önkormányzatoknak, és az első évben kérhetnek törlesztési haladékot, így nem kell azonnal megkezdeniük a visszafizetést. A támogatás adósságok rendezésére is felhasználható, a kamatláb pedig előnyös: a ROBOR kamatjánál valamivel magasabb annak függvényében, hogy az önkormányzat mennyi időre vett fel kölcsönt.
A hitelkérelmet legkésőbb október végéig lehet benyújtani.