Petri Mórra emlékeztek

2025. március 2-án, a Szilágyság nagy monográfusa, Petri Mór halálának 80-ik évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottunk Tasnádszarvadon, Petri Mór szülőfalujában, ahol a 2022 július 10-én felavatott emlékoszlopára koszorút helyeztünk az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókszervezet nevében, valamint a 15. Mátyás huszárezred, a Tasnádszarvad-i református hitközség és a Szilágysámson-i öregfiúk részéről.

Az alábbiakban László László történész Petri Mór halálának 80-ik évfordulója alkalmából a Transtelex.ro oldalon megjelent cikkének átiratát osztom meg.

Száz év elteltével is Petri Mór szilágysági monográfiája még mindig a régió múltjának alapműve

2025. március 2.

László László

történész, tanár

Szilágyság múltja hosszú évszázadokon át szóban, családi elbeszélésekben, egyházi és levéltári dokumentumokban őrződött meg. Egy ember azonban vállalta, hogy ezt a tudást összegyűjti, rendszerezi, és generációk számára elérhetővé teszi. Petri Mór hatalmas munkát végzett, bejárta a térséget, levéltárakat kutatott át, és megírta Szilágy vármegye első átfogó monográfiáját. Több mint száz év elteltével a műve még mindig az egyik legfontosabb forrás a régió múltjáról.

Erdély és Partium határán húzódik a Szilágyság: a Meszes hegység, a Szamos völgye és a régiót átszelő folyók – a Szilágy, a Kraszna és a Berettyó – alakítják ki sajátos arculatát. Neve a Szilágy-patakból ered, amely Szilágyfőkeresztúr határában fakad, majd szerényen csordogálva Szélszeg mellett a Szamosba ömlik.

A 19. század végére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a régió történetének és hagyományainak feltérképezésére szükség van. Erre a feladatra azonban kellett valaki, aki vállalja a kutatás, rendszerezés és írás terhes, de megtisztelő feladatát. Hosszas keresgélés után akadt egy ember, akinek a szilágyságiak máig köszönik, hogy összegyűjtötte, rendszerezte a régió történelmét, hagyományait, településeinek régi arcát. Ez az ember bejárta a táj minden zegzugát, levéltárakban bogarászott, nemesi családok porosodó iratait böngészte, hogy összegyűjtse azt, amit elmondani érdemes. Ő Petri Mór volt, a Szilágyság elszánt krónikása.

A szilágysági szülött, akit a kötelességtudat hajtott

Petri Mór 1863. július 11-én született Tasnádszarvadon, egy hétszilvafás kisnemesi család sarjaként. Szülei, Petrikás László és Gúthy Teréz, a magyar vidéki kisnemesség tipikus képviselői voltak. A család neve eredetileg Petrikás volt, amelyet Petri egyetemi évei alatt, 1884–85 fordulóján magyarosított Petri Mórra. Bár Közép-Szolnok vármegyében született, Tasnádszarvad később Szilágy vármegyéhez került, így teljes joggal mondhatjuk, hogy Petri Mór a Szilágyság szülötte volt, és szívén viselte a régió sorsát.

A történelem és az irodalom érdekelte leginkább, ezért tanulmányait a zilahi református kollégiumban folytatta, ahol 1881-ben érettségizett. Egyetemi éveit Budapesten töltötte, ahol magyar, latin, összehasonlító nyelvészet, irodalomtörténet, művészettörténet és esztétika szakokat hallgatott. Az egyetem mellett magántanári állást is vállalt. 1886-ban tért vissza Zilahra, ahol a református kollégium meghívására magyar-latin szakos tanárként kezdett dolgozni. Hamar elismerték tehetségét, előbb segédtanárként, majd rendes tanárként oktatta a diákokat. Tanított magyar nyelvet, irodalmat, sőt, a végzős diákoknak filozófiát, gondolkodástant és tapasztalati lélektant is. Nem csupán tananyagokat adott át, hanem igyekezett a diákokat önálló gondolkodásra, műveltségük elmélyítésére ösztönözni. Ennek egyik eredménye, hogy az ő tanársága alatt olvasta fel első verseit a zilahi önképzőkörben Ady Endre, aki később a magyar irodalom egyik meghatározó alakja lett.

Tanárként Petri nem elégedett meg az osztálytermi oktatással. Felügyelte a kollégium önképzőkörét, amely a diákok szellemi kibontakozásának fontos műhelye volt, valamint a tanulók könyvtárának gondozását is magára vállalta. Hamarosan túllépett az iskola falain: a város közéletében is szerepet vállalt, részt vett a városi képviselőtestület munkájában és a törvényhatósági bizottságban is.

A református egyházkerületben is aktív volt, világi tanácsbíróként és képviselőként dolgozott. A megye közoktatási ügyekért felelős tisztviselője lett, tanfelügyelőként pedig új iskolák építését és fejlesztését támogatta. Ennek részeként tanulmányutakat tett külföldön, többek között Németországban és Romániában, hogy más országok oktatási rendszereit tanulmányozza.

Közben nem hanyagolta el az irodalmat sem: tagja lett az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, amelynek ülésein saját verseit is felolvasta. A zilahi Szilágy című hetilap szerkesztőjeként éveken át gondozta a helyi kulturális és közéleti írásokat, és maga is rendszeresen publikált különböző folyóiratokban.

1905-ben Budapestre költözött, ahol a Vallás- és Közoktatási Minisztérium tisztségviselőjeként folytatta munkáját. Később Pest vármegye tanfelügyelője lett, és számos tankönyvet szerkesztett, főként nyelvtan és stilisztika témakörben.

Élete végéig aktív maradt: nyugdíjazása után a Petőfi Társaság tagja lett, majd a budapesti Petőfi-ház igazgatójaként dolgozott. Noha a monográfia megírása tette igazán ismertté, életútja ennél sokkal szerteágazóbb volt: pedagógusként, szerkesztőként, irodalmárként és közéleti szereplőként egyaránt maradandót alkotott. 1945. március 2-án halt meg: 2025-ben halálának 80. évfordulójára emlékezünk.

Szilágyság titkai nyomában

A 19. század végén a millenniumi évforduló (1896) közeledtével nagy divat volt a vármegyék monográfiáinak megírása. Szilágy vármegye közgyűlése már 1883-ban határozatot hozott egy ilyen mű elkészítéséről, ám az első felkért szerző – miután rájött, hogy mekkora munka vár rá – visszalépett. A vállalkozás hatalmas feladat volt: nemcsak történeti kutatásokat kellett végezni, hanem földrajzi, néprajzi, gazdasági, statisztikai és demográfiai ismeretekre is szükség volt. Olyan emberre volt szükség, aki képes nem csupán a múlt eseményeit összegyűjteni, hanem azokat rendszerezve, érthetően és tudományos alapossággal bemutatni.

Szikszai Lajos alispán ajánlotta Petri Mórt, aki először habozott, hiszen tudta, hogy egy ekkora volumenű munka hatalmas felelősséggel és rengeteg munkával jár. Végül mégis elvállalta, mert úgy érezte, hogy kötelessége megírni a Szilágyság történelmét a jövő nemzedékek számára.

Petri nem csupán levéltárakban kutatott, hanem személyesen bejárta Szilágy vármegye falvait és városait, ellenőrizve a rendelkezésére álló adatokat. Nemcsak a megye levéltárait fésülte át, hanem egyházi és nemesi családi archívumokban is kutatott, így a Wesselényi- és Bánffy-család iratait is tanulmányozta. Az egyik legenda szerint egy kastély inasa pénzért megpróbálta neki eladni a „selejtezett” dokumentumokat, de Petri becsületes kutatóként ezt visszautasította.

Hat éven át tartó munkája során számtalan dokumentumot és adatot gyűjtött össze, amelyet hatalmas alapossággal rendszerezett és dolgozott fel.

A monográfia, ami még ma is kincs

1901 és 1904 között jelent meg a Szilágy vármegye monográfiája hat kötetben. Ez a mű nem csupán egy történeti összegzés volt, hanem egy olyan alapmű, amely a mai napig az egyik legfontosabb forrás Szilágy vármegye történetének, társadalmi és gazdasági viszonyainak megismeréséhez.

Az egyes kötetek a következő témákat ölelték fel:

I. kötet (1901): A vármegye általános története, néprajz, gazdaság, műemlékek és oktatás.

II. kötet (1902): Várak, kastélyok és a jelentősebb birtokos családok története.

III–IV. kötet (1903): Szilágy vármegye településeinek részletes leírása.

V–VI. kötet (1904): A vármegye nemesi családjai, családfák és történelmi dokumentumok.

A monográfia megírásával Petri Mór nemcsak történészként, hanem kultúrtörténeti hagyatékmegőrzőként is emblematikus figurává vált. Munkáját a kortársak elismerték, és azóta is sokan merítenek belőle információt és inspirációt.

1989 előtt Petri Mór neve nem tűnt el teljesen, de nem is volt ajánlatos dicsekedni vele. Lexikonokban szerepelt, monográfiáját szűk körben, családi örökségként forgatták, de a szélesebb közönség számára elérhetetlen volt. Az 1970-es és 1980-as években megjelent „szocialista” megyemonográfiák könyvészeti listáiban nyoma sem volt munkájának – nem véletlenül.

A rendszerváltás után fordult a kocka. Szilágyságban is fellendült a helytörténeti kutatás, és Petri monográfiája végre elfoglalhatta méltó helyét. Helyi történészek, tanárok és kutatók ismét elővették, falumonográfiák születtek, és elindult a múlt feltárásának új hulláma. Nemcsak a magyar közösség, hanem román kutatók is elkezdték használni Petri adatait, sőt, a ’90-es évek elején még a teljes mű román nyelvre fordításának ötlete is felmerült.

1999-re megérett a gondolat: Petri Mór munkáját folytatni kell. Megjelent a Szilágysági magyarok című sorozat első kötete, amely azóta is bővül. A monumentális vállalkozás 43 szerző és 13 munkatárs munkájának eredménye, amely 54 magyar vagy részben magyar települést és négy várost mutat be. Petri szellemi öröksége tovább él, a monográfia új generációk számára is példamutató maradt.

Nem csoda, hogy a Szilágysági magyarok 1999-es kiadásában külön fejezet méltatja a nagy előd munkáját. A könyvből mindössze 2000 példány jelent meg, de hatása azóta is érezhető a helytörténeti kutatásban és a szilágysági identitás formálásában.

Petri Mór hagyatéka és emlékezete

2005-ben az Erdélyi Múzeum Egyesület létrehozta a Petri Mór-díjat, amelyet olyan kutatóknak és közéleti személyeknek adnak át, akik kiemelkedő munkát végeznek a Szilágyság történetének feltárásában és megőrzésében.

Ugyancsak az Erdélyi Múzeum Egyesület Zilah és Vidéke s a szilágysomlyói fiókszervezete a helytörténeti kutatások bátorítására, és ezek eredményeinek bemutatására évente megtartandó tudományos konferenciát szervez Petri Mór szellemében. Az EME helyreállíttatta Petri Mór budapesti síremlékét is, pontosabban a rég elkorhadt fejfa helyébe egy márvány emlékművet állítottak 2023-ban. Szintén az EME szilágysági fiókszervezete Tasnádszarvadon, Petri Mór szülőfalujában a református templom mellett emlékoszlopot is emelt.

1989 után két szilágysági iskola is felvette Petri Mór nevét: Nagyfaluban és Bogdándon.

Neve a mai napig referencia a szilágyságiak számára. Szilágy vármegye monográfiája nemcsak egy könyv, hanem dokumentum, amely nélkül ma sokkal kevesebbet tudnánk e vidék múltjáról. Munkája tovább él az újabb generációk kutatásaiban.