Fri. Jan 10th, 2025

„Vakációs buborék” Szilágyfőkeresztúron

December utolsó napjaival véget ért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával létrejött, a szilágyfőkeresztúri TÜSKEVÁR EGYESÜLET megszervezésében lebonyolított, egész éves „Vakációs buborék” program.

A program céljai között szerepelt a vakációs „üres” napok kitöltése különféle tevékenységekkel, eseménydússá téve mindezeket. Így jött létre: a gyermeknapi buborék party, a nagyvakációs tevékenységek hosszú sora, karácsonyi foglalkozások. Sikerült létrehozni egy játékparkot valamint nyári vizes csúszdát felfújható elemekből, sport-, szabadidő- és családi programokat, benne kézműveskedés, vetélkedők, társasjátékozás, tánc, kirándulás és sok más „lefárasztó” esemény. Sikerként kell elfogadnunk a nagyszámú érdeklődő és egybegyűlt résztvevő jelenlétét, igazolván, hogy munkásságunk nem hiábavaló. Ezúton is megköszönjük és hálásak vagyunk a sok segítő kéz áldozatos munkájáért, tudván, hogy minden sikerhez összefogás szükségeltetik. Reményeink szerint sikerült kütyümentesíteni jópár órát és napot, illetve megteremthetővé tenni az egészséges mozgást, jókedvet, mókát, családi együttléteket, egymásrafigyelést ebben a rohanó világunkban, mert az időt nem birtokolhatjuk, de képesek vagyunk kitölteni tartalmas beszélgetésekkel, sok értékes emlékkel.

Mert a tárgyi értékek sokat jelenthetnek, de az együtt töltött idő tanít meg igazán az apróságokra.

Huszár Klára