Tue. Dec 3rd, 2024

Szeptember utolsó vasárnapján tartottuk Bagoson az Idősek világnapját

Az Idősek világnapja alkalmából köszöntöttük községünk szépkorú lakosait szeptember 29-én, vasárnap délután, a Szilágybagosi Baptista Imaházban.

Évek óta elmaradhatatlan programja a Szilágybagosi Polgármesteri Hivatalnak és a Helyi Tanácsnak, hogy az ENSZ által megszavazott idősek nemzetközi napjának meghatározott október 1-éhez legközelebb álló vasárnap délutánján, az egész község figyelmét az idősekre terelje. Ebben az évben e jeles esemény megrendezésében és lebonyolításában a Hivatal és annak dolgozói mellett a Bagosi Baptista Gyülekezet vállalt szerepet.

A kinti hűvös és esős időjárás ugyan befolyásolta a résztvevők létszámát, de az Imaházban szeretetteljes hangulat és meleg fogadtatás várta az ünnepi alkalomra érkezőket. A kivetítőn idős és fiatal egyaránt olvashatta a Zsidókhoz írt levél 13. részének 8-ik versét: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Amely igevers üzenete, idősnek és fiatalnak is, bátorítást ad ebben a változó és rohanó világban.

Az alkalom kezdetén énekelt közös ének és az énekkar szolgálata a jelenlévők lelkét közelebb hozta egymáshoz, hogy a kezdő imádságban mindannyian az Úrra figyelhessünk.

Bernáth István polgármester ünnepi köszöntőjében méltatta a község idős lakosait, megköszönte, hogy könnyebb és nehezebb időkben is helytálltak, valamint szorgos munkájukkal megteremtették a feltételeket a fiatalabb generációk tanulásához, munkálkodásához. Kiemelten köszöntötte a község legidősebb női és férfi lakosát, Papp Lídiát (92 éves) és Kincses Imrét (95 éves), valamint a község egyetlen üknagymamáját Kromek Erzsébetet.

A baptista énekkar második szolgálata után Thököly Vajk, szilágyzoványi költő, verses szolgálata tette ünnepélyesebbé az alkalmat. Vajk verseivel mindnyájunkat visszarepített a gyermekkorunkba. Szolgálata ideje alatt együtt fürödtünk vele a Berettyóban, bujkáltunk a padláson, játszodtunk a háziállatokkal és futkároztunk nagyapáink udvarában. Az énekkarban éneklők angyali szolgálata révén érkeztünk vissza a mába, amely szolgálat után a bagosi református lelkész köszöntötte a jelenlévőket.

Nagy Tibor református lelkipásztor Ézsaiás könyvéből olvasott néhány igeverset: „De most azt mondja az Örökkévaló, aki teremtett téged, Jákób, aki téged alkotott, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, enyém vagy! Mikor vízen kelsz át, veled vagyok. Ha folyókon, azok el nem borítanak. Mikor tűzön mész keresztül, téged meg nem éget, lángja nem emészt meg, mert én vagyok Istened, az Örökkévaló, Izráel Szentje, Szabadítód. Váltságodul Egyiptomot adtam cserébe. Etiópiát és Szebát adtam érted, hogy enyém lehess.” – és ezzel biztatta az idősödő jelenlévőket. Hangsúlyozva, hogy mindannyian fontosak vagyunk az Úrnak, és úgy szeret minket amilyenek vagyunk. A közös ének után hallgattuk az igehirdetést.

Pap Benjámin baptista lelkipásztor az igei szolgálatot a 71. Zsoltárból végezte. „Te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen. Sokan csodálkoznak rajtam, mert te vagy erős oltalmam. Szám dicséreteddel van tele, dicsőítelek mindennap.  Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el!” (71 Zsoltárok 6-9) „Istenem, igazságod a magas égig ér, mert hatalmas dolgokat vittél véghez. Van-e hozzád hasonló, Istenem? Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem. Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz, és megvigasztalsz. Ujjong az ajkam, ha neked zenghet, lelkem is, amelyet megváltottál.” (71 Zsoltárok 19-23). A lelkész az igehirdetésben hangsúlyozta a csodát, az életünkben beteljesedett, Isten által véghezvitt csodákat, az emberi élet csodáját. Továbbá buzdította a jelenlévő idősebb generációt, hogy bátran adják át a felnövekvő generációknak azokat az értékeket, amelyeket magukénak tudnak. Beszéljenek az unokáknak Jézusról, aki mindenkiért eljött, meséljék el azokat a csodákat, amelyeket ők megtapasztaltak, imádkozzanak együtt és tanítsák meg mindazt, amit az Istentől tanultak. De a fiatalok se vessék meg az időseket, gondoskodjanak róluk szeretettel.

Az istentisztelet végén néhányan hangos imával adtak hálát a község idős lakosaiért és kérték az Urat, hogy áldja meg további életüket.

A záróének és záró imádság után az imaházból kijövet, a Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács által elkészített ajándékcsomagot vett át minden hetvenedik életévét betöltött lakos.

Áldott volt ez az együttlét, jó alkalom volt, hogy találkozzanak egymással az idős lakosok, jó volt együtt ünnepelni és hálát adni értük.

Köszönjük a Szilágybagosi Polgármesteri Hivatalnak és a Helyi Tanácsnak, hogy minden évben köszöntik az idős lakosokat és a Baptista Gyülekezetnek, hogy helyet biztosítottak és magukra vállalták az ünnepi alkalom lebonyolítását.

BB