Babahintőpor

Asszonyi sóhajtás.

– Elfogyott. Elfelejtettem szólni neked!

A fiatalasszony hátrafordult és várakozón tekintett Józsefre. Rázogatta az üres babahintőporos dobozt, de az hallgatott. A férje válaszolt a doboz helyett.

– Ezzel együtt most mindössze két baj van, drága. Szenteste van.

– Ez miért volna baj? Amit hoztál, főztem belőle vacsorát, megünnepeljük. Csak nincs más baj? 

– Erre nem számítottam! – mentegetőzött élete párja előtt a gondatlanságon kapott férj. – Január másodikán kapok újra fizetést. Minden pénzünket beadtam a bankba. Hazafelé jövet bevásároltam, mindent a lábaid elé raktam – vette elő a megszokott tréfálkozást, ami most bajosan sikerült. – Igazi Karácsony, az első közös karácsonyunk! Ne bánkódjál a hintőpor miatt. Van tej, kenyér, konzerv, zöldségek! Még két forint ötvennel adós maradtam a kofánál.

– Milyen szerencse, hogy jóképű a férjem, hisznek neki a nők! – tette hozzá szelíden Mária – Rossz hírem van, nálam sem maradt egy fitying sem. – Folytatta volna, de a férje közbevágott.

– Ezért nem tudom megmutatni, hogy ityeg a fitying – vette keserű tréfára a mostani teljes pénztelenségüket.

– A fityeged mellett másik pusztát örököltél az őseidtől, a puszta fenekedet – reménykedett Mária, hogy sikerül megőrizze az ünnepnek kijáró jókedvet és a családi békét. Úgyis az asszony a házi tűzhely őre, nézett a fűtőolaj szagot árasztó bádogkályhára, aminek a megfékezése és rendbetétele bizony férfias feladatot képez. A tüzelőanyaggal ellátás sem marad a nyolc és egynegyed hónapos kislányukra. József a hátára kötözött 65 literes tartállyal és páros szabad keze lévén a két, húsz-húsz literes kannával járja meg a kilométernyi távolságban köpködő üzemanyag kutat. Első lélegzet kifogyásig ezzel a mázsás teherrel mindössze a kapuig jut el. Az emelt földszint tizennégy kínos lépcső fölfelé. Viszont a harmadik emeleti parányi bérelt lakásuk a régen elporladt egykori háztulajdonos sunyiságából ezért öt emelet magasságában árválkodik. Adóelkerülési célzattal a földszintet alagsornak, az első emeletet félemeletként íratta be. A mezzaninról említés se essék. Ha pedig a cipekedések utáni további férfias feladatokat vesszük sorra, a pelenkamosás sem áll távol a családfőtől. A főzést viszont, ejnye-bejnye, sikerült ügyes testcselekkel elkerülnie. Szerencséjére, sőt, mindannyiuk örömére a városba messze földről hozott asszonykája otthonról elég kincses szellemi hozományt halmozott föl, hogy ebéd- és vacsorakísérletei elnyerjék a család teljes egyetértését. A picinyük ugyancsak elégedetten szépült és fejlődött a főztjétől. Meg az áldott anyatejtől. Kezdetben József tolakodó féltékenységet érzett, ahogy a baba önátadó szeretettel nézett édesanyja szemébe és öntudatlan örömmel simogatta a tápláló, kiegészítő vacsora forrásait. Amit egyébként férfias önfeláldozással József is szívesen utánzott. Még a boldog szembenézést sem hagyta ki. Szerelmeskedésük közben, persze.

– Jó termőfa az én feleségem! Ugye, ezt így mondják a Tatroson túl is? – ölelte át Máriát. – Szerencse, hogy magasabb vagyok, másképpen kibökné a szemeimet – nézett le az asszonyiságban és a finom babatápláló csodákban bővelkedő domborulatokra, közben le sem vette a szemét róluk. – Ezek minden gondomat megoldják! – feszítette ki színésziesen a mellkasát.

– Csak a babapopsi gondját nem! A gondozónő megmondta, ne térjünk el az előírásoktól. Mit szól a doktor bácsi, ha kipirosodik a kicsinek?! – A közelgő viharos szobai eső első csöppje csillant meg a szeme sarkában. Látszott, még igen fiatalka a házasélet terheihez, ezért nem veszekedésekkel, végeérhetetlen, magabiztos perlekedésekkel oldja a feszültséget, ha véletlenül beleszaladnak a tengernyi jégnehézség éppen soron következő lékjébe. Inkább sírt egy sort, ha baj ólálkodott a házban.

– Ígérem, a te popsidat is beszórom hintőporral, ahogy fizetést kapok. Bőkezűen figyelek a nagyságrendre!

– Te szemtelen, nincs is nagy fenekem! – göcögött megjátszott megbántódással.

A vidámság felszíne alatt megmagyarázhatatlan bizonytalanság motoszkált az asszonyban. Aztán rájött a szomorú igazságra.

– Várj csak! – kezdett körvonalazódni a számtani művelet az összeráncolt homloka mögött. – tejet, kenyeret, zöldséget és konzerveket vettél. Ez rendjén volna. De több, mint négyszáz forint hiányzik.

– Csak négyszáz, pontosan négyszáz, szerelmem. – vágta rá megmagyarázhatatlanul derűs arccal József.

– Akkor négyszáz. Mit csináltál négyszáz forinttal?

– Gyertyagyújtáskor úgyis megtudtad volna, de akkor most elárulom.

– Gyertyagyújtáskor? Mikor karácsonyfánk sincsen! – József gyanakvó képpel bámult asszonyára, akinek hamiskás, árulkodó felhang simult a panaszába és titkokkal telve hajtotta oldalra a fejét, tágra nyitotta a szemeit. Szándékosan túl átlátszóra, kérdést halászóra igazította érvelését, hogy Józsefet ölje a kíváncsiság.

– Nincsen karácsonyfánk? Dehogy nincs! – vágta rá nagyképűséget mímelve József.  – Ha már rájöttél a titkolózásom dacára, mire ment el négyszáz forint, akkor most megmutatom! – Elfordult és előszedte eldugott táskájából a fenyőágat a gyertyával és két kis ajándékcsomaggal. – Gyere, hozzuk előre a gyertyagyújtást.

Egyszerre fordultak egymás felé. Mária kezében ugyanolyan kis fenyőgally, ugyanolyan gyertyával és egy lapos nagy, meg egy kisebb takaros csomag. Mindkettő megnyaklott a kezében, elárulva a bennük rejlő ruhaneműket.

Az ajándékok elvarázsolták az estéjüket. Nem számítottak ilyen igazi, szívhez szólóan sziporkázó meglepetésekre. Ugyanabban a pillanatban ellenállhatatlanul, egyszerre támadt kedvük csöpp gyerekekhez illő fegyelmezetlenséggel és azzal járó füstnyi bűntudattal, hogy nem várják ki a hagyományok megkövetelte gyertyagyújtást. Megértőn mosolyogtak egymásra és bontani kezdték a burkoló papírokat. Összeértek a picinyük miatt tompítottra vett felkiáltásaik. Össze is keveredtek.

– Milyen gyönyörű ingem lett! – És ez a picike cipellő!- Nahát, ez igazi rádió, tudunk zenét hallgatni! – Pazar ez a pöttyös ruhácska Maricának!

Észreveszik, hogy picinyük ébredezik. Jó kedélyű csecsemő, minden szökőévben egyszer, ha itatja az egereket. Korát tekintve ez József dicsekvése. Higgyünk neki. A kicsi előbb kikandikál a kiságy rácsai közül, majd a teljesebb kép kedvéért oldalára fordul és lábzsákjában ügyesen föláll. Ez a művelet végleg elolvasztja édesapja máskor erős férfiszívét. Siettében szinte odavetődik a pihehajú aprósághoz. Felesége tilalmazása ellenére fölkapja és ruhástul végigpuszilja a feje búbjától a lába ujjáig. Marica sikongva rugdalózik és a kényeztetés folytatását követeli. – Az én szememet örökölte! – dalolja József. Az asszony nem bánja, hogy viharsebesen folyik az egyre nagyobb mértékű kisajátítás. Szelíden kéri: – Fürdesd meg! Addig előkészítem a vacsorát. Magunknak a följavított konzerv töltött káposztát, neki frisset – fordítja állát kislánya felé, akit örömködő édesapja emelget. Élvezi, hogy a picike lejtmenetben kerekre nyitja a szemét és erősen kapaszkodik.

A fürdetés emelkedett ívű szertartás. Könyék fölé gyűrt ingujjak, a nagy műanyag tálba háromszor ellenőrzött hőmérsékletű víz, óvatos babaszappanozás, ének, törülközőbe csavarás, puszilgatás, szárogatás, hintőporozás, pelenkázás, édesanyánál megvacsoráztatás némi cicipótlással a főzelék után, édesanyás csucsujgatás, dúdolás, alvás, gyönyörködés. Ez megy napi átlagban.

Ez a boldog sorrend most megbicsaklott. A porszemnél is kisebb hiba került bele a József szerint zökkenőmentesen gördülő gépezetbe. Hintőporszem.

Ahogy fürdetés után szárogatták a babapopsit, olyan szemrehányó pillantást röpített csak úgy a levegőégbe, ami mégis üvegpendüléssel nekiütközött férjének. Szegény embert egészen földre sújtotta a pénzügyi tehetetlenség érzése. Olyan szomorúan állt oda az ablakhoz, hogy Mária föladta a baba álomba figyelését és lassan mögéje lopózott. Ráhajtotta a fejét a vállára. József hátra sem nézett, átölelte és együtt nézték az évszázados korommal feketített háztetőket. A leszálló alkonyat és a fáradtság lassan maga alá temette a kedvüket.  

Pedig, ha tudták volna! Milyen szerencsések a tájékozatlanok! A tudatlanok, akiknek nem kötik az orrára, hogy a népünk megkérdezése nélkül a kádárista elit hány milliárd dollárt vett kölcsön a hatalma megtartására. Mire picinyük 18 év múlva Mária nyomdokába lép, már százharmincszor visszafizették az elnyomásukra Feketén* fölvett júdáspénzt. Ez nem elég, a következő emberöltő unokái észre sem veszik, hogy az ország újdonatúj barátai és szövetségesei segítő kezet nyújtva nekik a demokrácia kialakításában, fél évszázad óta halmozódott kamatokkal az utolsó élet-morzsákat is kiporszívózzák a nemzet tarisznyájából.

József bekapcsolta a kis rádiót, a készülékecske gyönge tücsökhangja a szokásos érdektelen híreket gajdolta. Az új játékszer azonban lekötötte figyelmüket, minden szót magukénak éreztek. Józsefben ugyan néha fölhorgadt a berzenkedés a hallottakon, mikor a bővített újratermelést és a csodálatos szocialista gazdálkodás felsőbbrendűségét vallásos áhítattal, a netáni kétkedés gyanújába esők ellen pedig az inkvizítorok elvakult kegyetlenségével hirdették. Mától, helyesebben 1945. április negyedikétől, hazánk felszabadításának pillanatától mindenki boldog! – nyilvánították ki percenként. Kivéve a kapitalista járom alatt nyögő elnyomott nyugati proletárokat, akikkel az újságok fejléce szerint egyesülnünk kell. Ami bizony lehetetlen. Ők nem jönnek, minket pedig nem engednek oda. Kútba esett a milliószor hallott ige átültetése a gyakorlatba.

József unta meg először a falvédőket megszégyenítő bugyuta szöveget. Finoman tovább tekergette a hullámváltó recés gombját. Mária örült volna a messziről jött magyar szónak, eleget éhezte gyermekkorától, de a felhangzó zene megvigasztalta. Délies körtáncra buzdító spanyol dallamok, marokkói éles dudaszó, rikoltó nádsíppal keveredve átváltott dühösen meggyőző francia szövegbe.

– Inkább menjél vissza a Kossuthra, hátha véget ért már az agymosás.

Véget ért. Felhívást sugároztak. Felemelt bérezéssel alkalmi hómunkásokat keresnek, jelentkezésüket várják a Köztisztasági Vállalatnál.

– Ezek meggárgyultak! Nyoma sincs a hónak, pedig rögtön kapnám a kucsmámat és reggelre itt lenne a gyógyszertárból a hintőpor. Ezek csak süketelnek. A fene beléjük!

– Hogy beszélsz? Megállapodtunk a kicsi miatt, hogy nem káromkodsz!

Márián érződött, hogy a hintőpor kecsegtető említése újra föltépte az anyai gondoskodás sebén a frissen nemrég kapott ajándék lelki ragtapaszát.  

– Bizony, az anyaméhben a baba megérzi a kellemetlenségeket. Felnőtteknél alvás közben is beépülnek a zajok. Olvastam alvás közbeni tanulásról. Kipróbálhatjuk egyszer.

– Nagy hóhányó! Álmodozó! – békült meg Mária. Mégis csak Szenteste köszöntött be és most annyi öröm érte. Hozzá törleszkedett Józsefhez. A hideget sugárzó ablaknál álltak. A sötétség eltakarta előlük a gazdag várost. Nyomasztó szegénységükben a messze földről magukkal idehozott keménység tartotta bennük a lelket.

A fekete égből megjelent nekik egy hópihécske.

Aztán még egy.

* Fekete János, az akkori Magyar Nemzeti bank alelnöke

1966

Bándi Kund