Sat. Nov 23rd, 2024

Okulás a mának a diktatúráról

Böröcz Apó ős-szekszárdi kisiparosként világ életében csodálatos késeket gyártott. Egymaga dolgozgatott háború előtt, alatt és utána, inas és segéd nélkül, mivel az ipar alig-alig szolgálta meg a mindennapi betevőt. Főleg az utóbbi szűk esztendőkben, amikoris hazánk a szén és acél országa lett. Böröcz Apó ráfanyalodott, hogy a környékbeliek csontig lefent, cérnavékonyra kopott kaszáiból varázsoljon műremekeket a sztálinvárosi híres acél helyett, amit a legeslegelső ünnepi csapolásnál a fodrászból kinevezett megbízható főolvasztár áldásosnak aligha mondható vezetésével állítottak elő a gyorstalpalón kiképzett hasonszőrű vitézei.

Éppen vásárra vitte volna az előző hónapban gyártott, messze földön, de legalábbis egy napi járóföldön belül hírneves békanyúzóit, szőlőmetsző késeit, szalonnázó bicskáit. Annak rendje és módja szerint megváltotta a vonatjegyét, föl is ült a fekete vonatra. Kis híján életébe került ez a tervezett kirakóvásári megjelenése. Ugyan mikor? Pontosan 1950-ben, a legszebb hónapban, májusban.

A vasúti fülkében a szemközti ülésen két – így utólag rosszarcú – alak vitatkozott az elnyomott vidéki élet sanyarúságáról. Csak úgy röpködtek a meggondolatlan igazságok. A két koma látszólag nem tudott megegyezni, ki a nagyobb gazember az országot kézbe kaparintott vezetők közül és Böröcz Apót kérték föl döntőbírónak. Ő bízott a józan emberi meglátásában és elmondta, mindegyik egykutya, bolsevik zsoldban odaföntről kárhozatba viszik az országot. Békésen elbúcsúzott és leszállt a vásáros faluban. A két vitatkozó utána iramodott. Odaintették az állomáson járőröző két ávéhást. Elfogták Böröcz Apót, bevágták a helyi őrs fogdájába, de elöljáróban agyba-főbe verték. Másnap hajnalban az őrzői földobták a tehergépkocsi rakterébe és irány a fővárosi ÁVH központ a Sztálin út 60-ban. Ott átadták az ávós őrségnek. Át is vették a kisérő papírral, de elolvasás helyett az öreget bevezetésként iszonyúan összerugdosták. Vödörnyi jéghideg vízzel magához térítették és jegyzőkönyvbe akarták venni, hogy aljas kizsákmányoló, a proletariátus esküdt ellensége, folyamatosan összeesküszik a nyugati háborús uszítókkal, kínozza, veri, éhezteti a munkásait. Egyszóval meg akarja dönteni a néphatalmat és újra Mindszentyt akarja a nyakunkra ültetni. Szerencsére a nyakas nagyapónak maradt annyi ereje, hogy nyögések között halkan tiltakozzon. Megmutatta bütykös, rozsdaportól fekete tenyerét a főkínzó ávós tisztnek, hogy kisgyerek kora óta egyedül dolgozik és mind a mai napig ő tartja el a nagy családját.
Vallatója az áldozat legnagyobb ámulatára abbahagyta a baráti meggyőzést. Rárivallt, hogy ne tartsa fel őket a kommunizmus védelmében. Takarodjon innen! Sebtében kiállította a kilépő papírt és kirúgta. Szó szerint. Mérges parancsára ketten kivonszolták az öreget a kapuhoz. Az őr a fejét csóválta a papír láttán. Az öreget a sokadik szívroham kerülgette, hogy csak a szokásos tréfát űzik vele, a rossz ávós és a jó ávós színdarabját játsszák el az áldozat teljes megtörésére.

De nem. Az őr hitetlenkedve újra meg újra megvizsgálta a papírt és magáról megfeledkezve kibökte: – Három hete vagyok itt őrségben, de még élő ember itt ezen a kapun ki nem jött! – Erre megigazította a vállszíjját és megrökönyödött zavarában kezet fogott a megmenekülttel. Még akkor is a másik kezében tartott elbocsátó szép üzenet papírját nézegette elhűlve, mikor jó távolra érve Böröcz Apó hátranézett, nem akarják-e mégis visszahurcolni. Ott eszmélt rá, hogy a nagy táskájának lába kelt, tele az elmúlt szorgos hónap szemrontó, pontos munkájának csillogó eredményeivel.

Mégsem bicegett vissza az igazságát keresni, pedig akkortájt a szocialista törvényesség és a jogállam érvényesült az élet minden területén.

dr. Bándi Kund