Tue. Dec 3rd, 2024

Elfogadta a szenátus az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára tiltó törvénytervezetet

Elfogadta a szenátus hétfőn első házként azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az energiaitalok és származéktermékeinek forgalmazását kiskorúak számára.

A felsőházi szakbizottság korábban több módosító javaslatot is elfogadott.

Az egyik ilyen módosító indítvány értelmében megtiltják az energiaitalok forgalmazását és reklámozását az egészségügyi intézményekben, valamint az iskolákban és utóbbiak egy kilométeres körzetében. Az előírást megszegő gazdasági társaságok 25.000 és 50.000 lej közötti összegű bírsággal sújthatók – áll a tervezetben.

Az energiaitalok fogyasztása széles körben elterjedt, különösen a gyermekek és a serdülők körében. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) egy 2013-as jelentése szerint a felnőttek 30 százaléka, a serdülőkorúak 68 százaléka és a 10 éven aluli gyermekek 18 százaléka már akkor energiaitalokat fogyasztott. Ezen túlmenően a gyermekek és serdülők egészségére károsan ható italok forgalmazói különféle, alkohol-, koffein-, taurin- és karnitintartalmú származéktermékeket hoztak forgalomba, anélkül, hogy ezeket az összetevőket kiemelték volna a termékek címkéjén, vagy hogy említést tettek volna ezeknek a központi idegrendszerre vagy az izomrendszerre gyakorolt káros hatásáról.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az energiaitalok alkohollal együtt történő fogyasztása különösen veszélyes, mivel az élénkítő hatás semlegesíti a szervezet reakcióit a nagy mennyiségű alkoholra, ami az ittasság mértékének alábecsüléséhez vezet.

A törvénytervezetről a képviselőház szavaz majd döntő házként.