„Kell az, hogy az ember nagyot álmodjon, mert akkor van min dolgozzon.” – beszélgetés Nagy Norberttel, az AER Youth Regional Network alelnökével

Fiatal, motivált, a lendületénél már csak az ötletei és a vágyai nagyobbak. Tapasztalt már sok helyen, dolgozott, tanult sokfélét, most pedig büszkén elmondhatja magáról, hogy ő az egyik legfiatalabb, aki a Szilágy Megyei Tanácsnál dolgozik. Nagy Norberttel beszélgettem fiatalkori döntésekről, lehetőségekről és a legújabb kinevezéséről.

Kérlek, mutatkozz be és mondj magadról három olyan dolgot, ami jellemez téged.

Nagy Norbert vagyok, Sarmaságon élek, most végzem a mesteri képzést a Közigazgatás és közmenedzsment szakon Kolozsváron, jelenleg pedig a Szilágy Megyei Tanácsnál dolgozom a fejlesztésekért felelős részlegen. Mondhatom azt, hogy perfekcionista vagyok, addig küszködök ameddig a célomat, akár fejfájások árán is, de elérem. Az ember mindig többet és többet akar, ami jó motiváció lehet az életre nézve. Úgy érzem, a legtöbb esetben önzetlen is vagyok, gyakran a saját hátrányomra is meghozok bizonyos döntéseket, ha közben tudom, hogy ez másnak a javára válhat. Van egy ugyancsak jó és rossz tulajdonságom egyben, ami nagyon jellemez: úgy érzem, tudás szempontjából is többet és többet akarok, a széles szemléletem, látásköröm miatt nyitott vagyok a tudásra, fejlődésre, új dolgok felfedezésére. A legtöbben már az iskolapadban megunják mindezt, úgy érzik, nekik ennyi elég, nem kell több, de úgy gondolom, ezt ma, fiatalként már nem engedhetjük meg magunknak. Egy rohanó, folyamatosan fejlődő világban nem mondhatjuk azt, hogy „én már tanultam eleget, tanuljon más is”.

Hogyan és mikor fogalmazódott meg benned, hogy az előbb említett irányban folytatod a tanulmányaidat?

Őszintén, borzasztó nagy butaságot csináltam azzal, hogy amint befejeztem a Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceumot, a FSEGA gazdasági informatika szakára iratkoztam be. Már akkor is nagyon ambiciózus elképzeléseim voltak az életről, egyből beleugrottam a közepébe, a legnehezebb matematika és informatika órákba, amiben ugye nem igazán volt részem a középiskolás éveim alatt. Ebben az időszakban volt az első nagyobb csalódásom, és ez volt az első, amibe beletört a fejszém. Szerencsére nagyon hamar felismertem, hogy ez nekem nem működik, és ez biztos nem az, amivel foglalkozni szeretnék a jövőben. Az egy éves kihagyásban dolgoztam külföldön, ami alatt csak még inkább megerősödött bennem, hogy mégis inkább egyetemre járnék, tanulnék. Lassan, de biztosan megfogalmazódott bennem, hogy ami igazán érdekel, az a politika, meg akarom érteni, mi zajlik körülöttem, körülöttünk. A Sapientián volt egy nagyon vagány nemzetközi kapcsolatok szak, amire be is iratkoztam, itt már végre azt éreztem, hogy jó helyen vagyok, jó úton vagyok afelé, amivel foglalkozni szeretnék.

Az egyéves külföldi munka során nem érezted azt, hogy talán mégis inkább kint kéne maradnod és dolgoznod? Hogy jobban érvényesülhetsz így?

Az az igazság, hogy sokszor megfordult ez a fejemben. Mindenkit csábít a pénz, mindenkinek jelen van az életében ez a kettősség. Mikor megkapod az első külföldi fizetésedet, mindezt pedig átgondolod romániai fejjel, átveszed magadban, hogy mit is tudsz kezdeni ezzel a rengeteg pénzzel, akkor persze, hogy azon gondolkodsz, hogy inkább maradnál, mintsem hazatérnél. Ugyanakkor nem akartam elhagyni a családomat és a barátaimat a pénzért. Egyedüli gyermeke vagyok a szüleimnek, nagyon sokat feláldoztak azért, hogy valamire vigyem az életben, ezt pedig nem akartam kihasználni, nem akartam őket hátrahagyni.

Milyen érzés volt ismét egyetemistának lenni?

Az első hetek nehezek voltak, de úgy gondolom, ha az ember azzal foglalkozik, amit igazán szeret, akkor nem érzi azt, hogy nehezére esik az, amit éppen tesz. Az első három év nagyon jól telt, és kár, hogy a koronavírus miatt félig otthon voltam egyetemista, nem Kolozsváron. Szerencsére még kifogtam a brüsszeli tanulmányutat és a budapesti Diplomácia és protokoll versenyt, illetve néhány konferenciát

Egyetem után haza akartál jönni?

Őszintén? Igen. Még a középiskola során rengeteget viccelődtünk azzal az orszálytársaimmal, hogy én polgármester leszek. Az osztály legnagyobb szájú diákja voltam, néha túl sokat is beszéltem, de azt soha sem bántam, amikor az igazságért álltam ki. Sohasem féltem felemelni a hangomat, amikor tudtam hogy azt az igazságtalanság ellen teszem. Véleményem szerint az országnak rengeteget kellene még fejlődnie ahhoz, hogy minden lakosnak megfelelő életkörülménye legyen, így végzettségemmel itthon szeretnék érvényesülni, azért, hogy az itthoni körülményeket fejleszthessem.

Hogyan kerültél a megyei tanácshoz?

Az egyetem elvégzése után néhány hónapig pihentem és gondolkodtam azon, milyen munka is lenne ideális számomra. Sokan mondják azt, hogy nem létezik szerencse, valójában „valaki” fentről igazgatja a dolgainkat – ez nagyon igaz az én helyzetemre is. Lett volna pár lehetőségem nagyobb cégeknél németül is beszélő referensként elhelyezkedni, mégis megvolt bennem a gondolat, hogy inkább a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Szerencsére nem sokkal ezután jött a hirdetés, amit Szilágyi Róbert István alelnök úr osztott meg, hogy a Szilágy Megyei Tanács gyakornokot keres, én pedig gondolkodás és hezitálás nélkül elkezdtem rendezni a papírokat, végül pedig a jelentkezők közül én voltam az egyetlen, akit felvettek. Elvégeztem a hat hónapos gyakornoki programot a fejlesztésekért felelős részlegen, s mivel az egyik munkatárs nyugdíjba ment, felszabadult egy hely. Hét másik emberrel együtt indultunk neki a versenyvizsgának, de szerencsémre csak nekem volt munkatapasztalatom és megfelelő jogszabályismeretem (hála a gyakornokságnak) ahhoz, hogy könnyedén enyém lehessen az állás.

Milyennek érzed a munkát?

Néha rémísztő. Nagyon furcsa volt a gyakornokság alatt, hogy én voltam a legfiatalabb. Ezen a részlegen is hasonló a helyzet, ennek ellenére nagyon rendesek, befogadóak voltak, sokat segítettek. Mégis van bennem egy érzés, amit nem tudok hova tenni, mert bár minden jól megy, jó a munka, de aki a legközelebb áll hozzám, az is legalább tíz évvel idősebb nálam. Érződik, hogy más a gondolkodásunk, a szemléletünk, a világnézetünk. Mindezek mellett jó kihívás, mert fiatalként meg tudom mutatni az új lehetőségeket, munkamenedzsmentet és hasonlókat.

Mesélj egy kicsit a AER Youth Regional Network-ról. Hogyan találkoztál ezzel a projekttel?

Valamilyen szinten összefüggésben áll a Szilágy Megyei Tanácsnál végzett munkámmal. Ez ott kezdődött, hogy a megyei tanács tagja az Európai Régiók Szövetségének [KK1] , ők pedig rendszeresen e-maileznek, aktív kommunikációt folytatnak, és az újraalakulással kapcsolatban is jött egy ilyen levél, hogy fiatalok jelentkezését várják. Észrevettem, hogy ezt még nem nézte meg senki, így kaptam az alkalmon, továbbmentem, elolvastam a részleteket. Nagyjából másfél hétig nézelődtem, gondolkodtam, végül úgy döntöttem, beküldöm a jelentkezésemet. Eleinte úgy volt, hogy személyesen elmegyek Brüsszelbe, de a munka és egyetem miatt erről lemaradtam. Szerencsére biztosítottak afelől, hogy online is követhető lesz a gyűlés, így egyeztettem az alelnök úrral a részvételi szándékomról, mivel egy pénteki napon reggel tízkor kezdődött a küldöttgyűlés, ami ugye még munkaidő lett volna. Meglepően sokan vettünk részt ezen, úgy online, mint offline. Kicsit meg is illetődtem, hiszen be kellett mutatkozni, el kellett mondani, hogy miért is vagyunk itt és eddig mivel foglalkoztunk, utána pedig a szavazóbizottság különböző kérdéseket tett fel minden jelentkezőnek. Itt még nem tudtam, hogy engem is alelnöknek választanak, sőt, az utolsó pillanatig fogalmam sem volt erről. Mikor kihirdették a kiválasztottakat, éppen úton voltam hazafele. Ezelőtt volt egy negyven perces szünet, amiről azt gondoltam, elégnek bizonyul ahhoz, hogy eljussak Sarmaságra, de a szünetnek hamarabb vége szakadt, én még mindig úton voltam, amikor bemondták a kiválasztottakat. Mintha Norbertet hallottam volna vezetés közben, de bevallom őszintén, annyira nem is figyeltem, félszemmel ugyan láttam, hogy bevonulnak az emberek a helyszínen, közben pedig megköszönik mindenkinek a bizalmat és a megtiszteltetést, aztán hirtelen mindenki a kivetítő felé fordul – felém -, hogy én is mondjak pár szót. Gyorsan megálltam az autóval, megkérdeztem, hogy jól hallottam-e, tényleg engem választottak meg alelnöknek. Elmondták másodszor is, bennem pedig megállt az ütő, nem hittem a fülemnek, annyira lesokkolódtam. Röviden így történt. Visszagondolva még mindig nagyon furcsa, mert ezen az eseményen nagyszerű fiatalok vettek részt, olyanok, akik magasan képezték magukat ahhoz, hogy ide jussanak, a teljesítményükön pedig meglátszik az, milyen is egy jó oktatási rendszer. Nagyon sokan voltak például Norvégiából – azért is emelem ki, mert megfigyeltem, hogy ebben az országban példaértékű az oktatás, hiszen arra nevelik a fiatalokat, hogy érdeklődjenek, ne csak a régiójukban, országukban történő események iránt, hanem vonzódjanak az unió felé, próbáljanak nyitni a világ felé, s aktívan támogatják őket abban, hogy fiatalként részt vegyenek a politikai életben.

Miből áll az egyesület feladata? Mi lesz a te munkád?

Az egyesület célja, hogy egy európai hálózatot alakítson ki a fiatalok számára, ahol fiatalok egymás között beszélgethetnek, ötletelhetnek, tapasztalhatnak. Egy olyan szervezet akarunk lenni, akik kinyilvánítják a véleményüket a különböző eseményekkel, politikákkal kapcsolatban, akár javaslatokat teszünk az Európai Bizottság felé. Tulajdonképpen úgy kell ezt elképzelni, hogy mi formálunk egy ötletet, amit benyújtunk az Európai Régiók Szövetségének, ami mellett működik maga a Regionális Ifjúsági Hálózat. Az elsődleges cél pedig, hogy minél több ifjúsági tanácsot tegyünk a saját partnerünkké, hogy minél többet tapasztalhassanak a fiatalok.

Visszacsatolnék a korábbi kérdéseimre, és kicsit áttérnék a jövőre: mi leszel, ha nagy leszel?

Őszintén, az utóbbi időben jómagam is nagyon sokat gondolkodom ezen, sőt azon is, amit annak idején, tizenegy-tizenkettedik osztályban gondoltam, hogy vajon még mindig polgármester szeretnék lenni? Ennél talán már sokkal komplexebbet, merészebbet álmodok. Úgy gondolom, kell az, hogy az ember nagyot álmodjon, mert akkor van min dolgozzon. Sokan kérdezik azt is, hogy mi motivál, mi az, ami ezen az úton tart. Többször is elmondtam, és emellett kitartok: ha a pénz, és csakis a pénz motiválna, régen nem ebben az országban és szektorban dolgoznék, hanem visszatérnék a vállalkozások világába. Valamikor megragadt bennem egy gondolat, ami annak idején, az angol tanárnőmtől kapott könyvben olvastam. És itt megjegyezném, mennyire fontosak a pedagógusok, a jó pedagógusok szerepe a fiatalok, kamaszok, egyetem előtt álló diákok életében, hiszen egy pár másodperces megjegyzése indított el bennem egy olyat, ami mellett még most is, szüntelenül kitartok. Ez Albert Einsteintől egy gondolat: Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. Ez akkor, talán kilencedik osztályban nagyon megmaradt bennem, és sokáig motoszkált a gondolataim között, de kilencedikesként pont nem ilyesmivel foglalkoztam. Azóta is többször elővettem ezt a könyvet, és még mindig motivál: hagyni akarok valamit az embereknek, valami értéket. Első lépésként erre az alelnöki posztra volt szükségem, amivel aztán a szilágysági fiatalokat bevonhatom az európai életbe, hogy összeköthessem őket más fiatalokkal, megismerhessenek új kultúrákat. Ezzel szeretném kezdeni politikai pályafutásomat.

Mi az a három dolog, amit tanácsolnál a fiataloknak?

Először talán azt, hogy merjenek nagyot álmodni. Én sokszor nem mertem, féltem a csalódástól, de ez borzasztó nagy hülyeség. Az ember így is, úgy is csalódni fog. Kudarc nélkül nem tudjuk igazán, mit rontottunk, mit kéne másképp csinálni. Alapvető dolog kellene legyen, hogy az embernek álmai, vágyai, céljai legyenek, hogy bármilyen szakterületen megtervezd az életed, a jövődet. Fontos az is, hogy ne hagyd ki a gyakornokságot, legyen szó bármiről, és egyáltalán nem kell ilyenkor a pénzre gondolni. Mert bárhogy is, ilyenkor nem az van, hogy ingyen dolgozol, még ha első ránézésre annak is tűnik. A legtöbb fiatalnak biztos ez van a fejében, és ez a legnagyobb butaság. Ilyenkor olyan kapcsolatokra tehet szert az ember, amiről sosem tudhatjuk, mikor jön jól. Szerintem az is fontos, hogy ne maradjunk ki a közösségből. Sokat tudunk tanulni egymástól, ami nem csak a buliról, a közös időről szól. Persze szükségünk van erre is, de alapvetően az élet minden teréről tudunk egymástól tudást és ismeretet szerezni. Ilyenkor olyan dolgokat fedezhetünk fel és tapasztalhatunk, amit máshol sehol. És végtére is, jól mutat az önéletrajzban – mégis, ez sokkal több annál.

Kabai Krisztina