Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim, tisztelt Kongresszusi Küldöttek!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy elfogadtátok a beszámolómat, és ezzel elfogadtátok azt is, amit együtt dolgoztunk az elmúlt négy esztendőben.

Kedves barátaim!

Időről időre természetes módon tesszük fel azt az egyszerűnek tűnő, de egyébként hihetetlenül fontos kérdést, hogy kik vagyunk. Nem azért, mert elfelejtettük, netán elbizonytalanodtunk volna azt illetően, hogy melyek az identitásunknak az alapjai. Azt ugyanis semmi és senki se tudta átírni vagy kikezdeni.

Magyar emberek vagyunk, magyarul beszélünk, a magyar kultúrát és történelmet valljuk magunkénak, annak részesei vagyunk, hisz az formál bennünket egyénként és közösségként is azzá, akiket romániai magyaroknak hívnak itt a Bánságban, Erdélyben, Partiumban, Moldvában vagy az egykori román királyság déli vidékein.

Azért tesszük fel azt a kérdést, hogy kik vagyunk, mert társadalmi, politikai és gazdasági tágabb és szűkebb környezetünk állandóan változik. Nekünk, erdélyi magyaroknak pedig ebben az átalakuló világban kell utat találnunk, és ahol nincs út, ott utat építenünk, és sikeresnek lennünk.

Sikeresnek egyénként és közösségként, sikeresnek magyarként, és elsősorban itt a szülőföldön. Sikeresnek abban a nagy a versenyben, amely minden nemzetet, minden közösséget a legnagyobb kihívások elé állít.

Kik vagyunk mi és mit akarunk?

Azt tudjuk, hogy honnan jövünk. De hová tartunk? Ezek megválaszolása nélkül nincs helyes válasz a jövőnket illetően.

Mindig is azt vallottuk, hogy a szülőföldünkön akarunk boldogulni magyar közösségként, megőrizve és minden nemzedékben újrateremtve nemzeti identitásunkat annak összes elemével – de ez nem elég.

A szülőföld választása ma már nem lehet pusztán erkölcsi követelmény. A szülőföldet élhetőbbé kell tennünk. Az identitás megőrzésének intézményes keretei és a jogbiztonság mellett javítanunk kell az életminőség feltételeit, a közszolgáltatások minőségét, igen, a hazát olyanná kell alakítanunk, amely megtartja a magyarokat, és igen, kedves barátaim, ez mindenek és mindenki előtt rajtunk múlik.

Ezt a munkát más nem fogja helyettünk elvégezni. Ebben a munkában szükség van mindenkire.

A szülőföldön kell megteremtenünk tehát azokat a feltételeket, amelyek az életminőség javulásához vezetnek, munkát és tisztességes jövedelmet biztosítanak, a rászorulóknak gondoskodást, a felnövekvő nemzedékeknek versenyképes tudást adnak, biztonságot és erős reményt abban az értelemben is, hogy az ország, amelynek építéséhez hozzájárulunk, gyerekeink és unokáink számára is élhető, vállalható ország legyen. Olyan, amelyben jó élni.

Jó, mert szabadon megválaszthatjuk azt az életformát, amely a hagyományainkban gyökerezik, de ágai, lombkoronája a jövő felé fordul. Jó, mert a megértést és elfogadást fontosabbnak tartja, mint az állandó zűrzavart és kirekesztést. Jó élni benne, mert képesek leszünk a testvéri és baráti szeretetet a gyűlölködés fölé emelni.

Osztozunk ezen a földön románokkal, szászokkal, svábokkal, zsidókkal, szerbekkel, cigányokkal és az itt élő összes nemzetiséggel, és bár a múltban sok minden elválasztott bennünket egymástól, a múltat nem akarjuk a jövő helyére tolni. Tiszteletet adunk és tiszteletet kérünk.

A népszámlálás adatai azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben még sokan – a mi mércénkkel meg nagyon sokan ­– választották az emigrációt. Ez a nagyfokú földrajzi mobilitás a térség összes népét, nemzetét érinti, hisz Nyugat- és Észak-Európában még mindig jobbak a bérek és magasabb az életiszínvonal.

Nekünk kötelességünk, hogy legjobb tudásunk szerint képviseljük azokat, akik itthon maradtak, és hazavárjuk azokat, akik nem a végleges kitelepedés szándékával hagyták el a szülőföldet.

Képviseljük azokat is természetesen, akiket az identitása részben a magyar nyelvhez és kultúrához köt. Meg kell őket erősítenünk abban, hogy a szülőföldön a kettős identitás természetes módon tartozik hozzá egy-egy emberhez.

Mindez a transzilvanista értékekből ered. Abból az ideológiából – ha szabad nekem a transzilvanizmust annak neveznem ­–, amely meghaladja mind a baloldal, mind a jobboldal kiüresedett frázisait, és amely összeköti, és nem szétválasztja az itt élőket. Abból a transzilvanizmusból, amely tudja, hogy a saját dolgainkról képesek vagyunk felelősen dönteni anélkül, hogy bárkitől bármit elvennénk. Abból a transzilvanizmusból, amely itt, a peremvidéken nőtt ki, de mindig Nyugat felé fordult, és alapvető örökségének a görög-zsidó-keresztény hagyományt tekinti.

Igen, ez pragmatizmust is jelent, ami a túlfűtött érzelmek helyébe a racionális, ésszerű gondolkodást helyezi. Nem akar senki fölé kerülni, de azt sem fogadja el, hogy fölötte mások basáskodjanak.

Kedves barátaim, ilyen a mi transzilvanista pragmatizmusunk. Ismeri és vállalja az értékeit, előre mutat, büszke, bátor és kezdeményező, állhatatos és a kölcsönös tiszteletre érzékeny.

Hölgyeim és Uraim, tisztelt Kongresszusi Küldöttek!

Ezeket a kérdéseket azért feszegetjük, mert a nagy változások évtizedét éljük! Tudnunk kell, érvényesek-e még azok a válaszok, amiket korábban adtunk.

A rossz válaszok a politikában is a kudarc előszobái. Mi pedig az elmúlt évtizedben mindig bátran kérdeztünk, és mindig elég bátrak voltunk ahhoz, hogy kitartsunk értékeink mellett.

A múltat nemcsak tudomásul vesszük, hanem szeretjük azt mindenestől, mert a miénk, és a mi gyökereinket adja. Mindeközben a jövőt fürkésszük, hiszen megtanultuk, hogy a politika mindig a következő kihívásról szól.

A nagy változások évtizedét éljük.

Ebből nem maradhat ki a mi erdélyi, romániai magyar közösségünk sem. Nem csak azért, mert az örökkévalónak gondolt világrend éppen látványosan átalakulóban van, és nem is csak azért, mert a szomszédunkban, egy globális következményekkel járó, regionális háború zajlik.

A globális világrend átalakulására kevés befolyásunk van. Bár van határozott véleményünk az átalakulásáról, arra kevés befolyásunk van.

A nagy változások korát éljük azért is, mert ebben az évtizedben eddig példátlan mennyiségű fejlesztési forrás áll az ország rendelkezésére. És arra igenis van, és lehet befolyásunk, hogy mit kezdünk ezzel a lehetőséggel itt, Romániában, Erdélyben.

A durva és többrétű válság ellenére azt látjuk, hogy a mi tágabb földrajzi régiónkban, és azon belül az országban óriási változások zajlanak. Kezdve a nagy infrastruktúrák megépítésétől, fejlesztésétől, a munkahelyek teremtésén keresztül, a közszolgáltatások minőségének javításáig minden területen ezt az átfogó változást látjuk.

Minden túlzás nélkül merem állítani, hogy az évtized végére, a jövő évtized elejére ez az ország, és azon belül a tágabb értelemben vett Erdély teljesen másképpen fog kinézni. Miért mondom ezt? Egyetlen példával hadd szemléltessem.

Tavaly Románia GDP-je elérte a 285 milliárd eurós értéket, nominálisan 50 milliárd volt a növekedés az előző évhez képest. Összehasonlításként az országnak ezelőtt bő 20 esztendővel az éves GDP-je 50 milliárd: vagyis a teljes összeg nominálisan kisebb volt, mint amennyi a mostani növekedés önmagában.

Ha a következő években fennmarad az elmúlt időszak növekedési üteme, akkor 15 év alatt megduplázhatjuk a nemzeti összterméket.

Ahogy egy sokat tapasztalt barátom mondta: ez mind szép és jó, de Kézdikőváron Erzsike néninek hiába mondom a növekvő GDP-t, mert ő azt látja, hogy a vaj ára tavaly 10 lej körül volt, most meg közel 20 lej. És neki van igaza.

De az imént említett nagy változásokhoz az is hozzátartozik, hogyha valamit el nem rontunk, akkor lesz pénz segíteni azokon is, akik egy hosszú és sokszor nehéz, sok-sok gyötrelmes év munkája után segítségre szorulnak. Lesz pénz és lesz akarat, hogy ne nélkülözzenek, és hogy az idős koruk gondoktól mentes legyen.

Ahogyan lesz lehetőség arra, hogy az állam olyan programokkal, közpolitikákkal támogassa többek között a fiatal nőket és férfiakat, hogy akarjanak itthon maradni, családot alapítani és gyereket vállalni.

Mert fontos a nagy kép, de legalább olyan fontos az is, hogy a fejlődés és jólét minél általánosabb legyen – hogy Erzsike néni se érezze magát kiszorítva.

Az RMDSZ évtizedes sikereinek éppen ez az egyik titka. A közösség érdekei mellett mindig figyeltünk az Erzsike nénikre, a Jóska bácsikra, azokra, akiknek halk a hangjuk, de akik nélkül ma nem állnánk itt.

Mert mi mindenekelőtt nem elvont értékek és érdekek képviselői vagyunk, hanem közösségszervező erő, amely a közösségben az egyént is látja, és az egyént sohasem kiszakítva a közösségből szemléli, hanem azt a közösség részének tekinti.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ennek az évnek, de különösen a 2024-es esztendőnek az egyetlen és igazi tétje: ne maradjunk ki abból a nagy lehetőségből, amely előttünk áll.

A mi számunkra, a Szövetség számára a legfontosabb a saját közösségünk képviselete, az erdélyi magyar emberek megsegítése, a mi közösségünk boldogulása. Minden egyéb ezután következik.

Ezt akkor tudjuk a mindennapi gyakorlatban érvényesíteni, ha ott vagyunk, ahol a döntések születnek. Ehhez viszont ismét meg kell kapnunk a közösség támogatását.

Rövid távon ez azt jelenti, hogy folytatni akarjuk a megkezdett munkát. Május végén miniszterelnök-cserére kerül sor, és láthatják, hogy mindenki spekulál, és nagyon sokan manipulálnak.

2020-ban négyéves kormányzati munkát vállaltunk. Munkára jelentkeztünk, nem tisztségre, és azóta lelkiismeretesen és bátran mondhatom, eredményesen tesszük a dolgunkat. Most is ugyanazt mondom, amit 2020-ban mondtam.

Ha adottak a feltételek, folytatjuk a munkát. Folytatni akarjuk, de nem bármilyen körülmények között. Senkit, egyetlen partnerünket se tévesszen meg az, hogy a parlamentben mi csak 6-7%-ot jelentünk. Mi egy egész nemzeti közösséget képviselünk, több mint egymillió embert. Ez nem matematika, ez annál sokkal több. Ez a mi szenvedélyünk.

Én magam a legjobb tudásommal azon leszek, hogy folytassuk a kormányzást. És ne csupán folytassuk, hanem többet, jobban és okosabban dolgozzunk.

Ma ez az érdeke az erdélyi magyaroknak, ez az érdeke a koalíciós partnereinknek is, és ez az érdeke az országnak is. 2024 után, ha megkapjuk a mi közösségünk felhatalmazását, akkor ismét arra fogunk törekedni, hogy kormányzati eszközökkel segítsük a közösségépítést, a fölzárkózást, az erdélyi magyar emberek boldogulását.

Kedves barátaim!

Ennek azonban vannak előfeltételei. Jövőre négy választás lesz, ráadásul, ha szabad mondanom, a legrosszabb sorrendben, már ami az ország jövőjét illeti, hiszen a kormányzás szempontjából legfontosabb választás csak az év végén következik.

Ám nekünk, magyaroknak mindegyik különösen fontos, mindegyiknek tétje van.

Az EP-választás arról fog dönteni a mi szempontunkból, hogy megmarad-e a képviseletünk Brüsszelben. Hogy lesz-e beleszólásunk abba, hogy az Európai Unió jövője hogyan alakul: mert azt látjuk, hogy a közelmúltja és a jelene nem a legjobb irányba halad.

Az önkormányzati választás arról szól, hogy sikerül-e megőrizni pozícióinkat és tudjuk-e folytatni a munkát– azaz továbbra is mi vezetjük-e azokat a helyi közösségeket, ahol a magyaroknak meghatározó szavuk van, illetve tudunk-e hangot adni a magyaroknak ott, ahol kisebbségben vannak, de nincs más, aki érdekeiket képviselje.

Nem kérdés, hogy a parlamenti választás arról fog szólni, hogy ismét kormányon leszünk-e vagy sem. Hogy megmaradunk-e a stabilitás zálogának a román politikában. A válaszunk nekünk csak egyféle lehet. Igen, meg kell maradni.

Az államfőválasztás mindehhez képest inkább szimbolikus jelentőségű – mégis fontos, hogy ott is megmutassuk magunkat, felmutassuk közösségünk erejét.

Abban a kivételes helyzetben vagyunk, nem először az elmúlt 12 évben, hogy nem a belső vitákon kell felülkerekedni. Nekünk a kishitűséget, a fáradtságot kell legyőznünk, a kiábrándultaknak kell visszaadnunk a reményt, és minden magyar emberben megerősíteni azt a hitet, hogy ismerjük a közösség problémáit, tudjuk a válaszokat a problémákra, és képesek vagyunk a közösség életét, mindannyiunk jövőjét jobbá, biztonságosabbá, kiszámíthatóvá tenni.

A kisebbségi létnek van egy olyan jellegzetessége is, hogy megállni a közösségszervezésben és az abból fakadó képviseletben nem lehet. Nem lehet szünetet tartani.  Megtanultuk ezt az elmúlt három évtizedben, hogy amit egyszer elértünk, azért meg kell küzdeni holnap és holnapután is.

Hölgyeim és uraim!

Az elnöki tisztséget mindig egy ember tölti be, ám a Szövetség nem csak tőle függ, és a mi Szövetségünk ugyanakkor nem egy tőlünk függetlenül létező valami, ami magától működik, dolgozik, felismeri az ügyeket és elintézi azokat.

A mi Szövetségünk, az RMDSZ egy élő, sokszínű közösség, olyan embereké, akik mindig lelkesen, néha fáradtan, de mindig az újrakezdés erejével dolgoznak a közösség sikeréért.

Nem magától működik, hanem ti működtetitek és az erdélyi magyar emberek. Olyanok is, akikről nem szólnak a hírek és akik nem kerülnek a plakátra. A csendes, de magyarságában határozott magyar emberek többsége.

Arra vállalkozom, kedves barátaim, hogy az elmúlt 26 évben, és különösen az elmúlt 12 évben megszerzett tudásomat és tapasztalatomat ennek a közösségnek a szolgálatába állítsam.

Ehhez kérem a ti támogatásotokat a mai tisztújító kongresszuson.

Munkát ígérek, kiszámíthatóságot, nyitottságot, egyensúlyt, mértéktartást, befogadó szervezetet, valamint közös és közösségi sikert.