Tue. Dec 3rd, 2024

Ezt szerveztük mi – a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács éves értékelője

Eredményes, eseményekben gazdag boldog új évet kívántunk egy évvel ezelőtt a Szilágy megyei fiataloknak, de akkor talán még nem is gondoltunk bele abba, mennyi mindenben lesz részünk a 2022-es évben. Tagadhatatlan az öröm és az elégedettség, ha visszatekintünk az elmúlt tizenkét hónapra, és nem azért, mert csak sikerélményünk lett volna ebben az időszakban, sőt. Az előbbiekkel együtt a megpróbáltatások, a kudarcok, a becsukott ajtók csak megerősítettek minket abban, hogy jó az irány, ami felé haladunk, és van kinek, van kiért dolgoznunk. Voltak jó és rossz döntéseink, és biztos voltak helyzetek, amikor máshogy kellett volna döntenünk, de úgy érezzük, ezek a döntések jelképeznek minket és tesznek minket, a Szilágy megyei fiatalokat igazivá, őszintévé és felnőtté.

Katona Ibolya, a SzIT elnökeként azt a célt tűzte ki célul a mandátuma kezdetén, hogy összehozza a fiatalokat és segít áthidalni azokat problémákat, amelyekkel azért nem foglalkoznak, mert nem hiszik, hogy képesek megoldást találni rá. A beszélgetések, a közös programok során mindig hangoztatta és hangoztatja, hogy elképesztően fontos a véleményünk, az, hogy merjünk tervezni és álmodni, mert csak így tudjuk hallatni a hangunkat. Vezetőként ő a kapocs, a támasz, aki segít, nemcsak a megoldás megtalálásában, hanem abban is, hogy jó irányba haladjon egy fiatal vagy egy csapat élete. Éppen ezért a SzIT csapata az ő vezetésével és igazításával számos eseményt rendezett ebben az évben.

Január elején egy kicsit megpihentünk. Szükségünk is volt arra, hogy ne foglalkozzunk semmivel, hogy feltöltődjünk, ötleteket gyűjtsünk, de legfőképpen, hogy kipihenjük magunkat. Tudtuk, munkával teli lesz ez az év is, és bár a sztereotípia, hogy „fiatalok vagytok, nem lehettek fáradtak, kibírjátok” minket is körbeölelt ebben az időszakban, éreztük, ha csendre van szükségünk, akkor azt magunknak kell megteremteni. Persze nem bírtuk sokáig a semmittevést, a magyar kultúra napjára, január 22-re egy videós összeállítást készítettünk, amiben Ady Endre – Üzenet egykori iskolámba című versét szavaltuk el.

Februárban a KIT romantikus filmestet szervezett a Krasznai Polgármesteri Hivatal pincéjében. Az eseménynek közösségépítő szerepe is volt, hiszen a dekor elkészítése közben a fiatalok együtt voltak, nevettek, szórakoztak, amire már nagy igényük volt. Néhány nappal később előkerült a virtuális focilabda, pörögtek a konzolok és a párbajok a község szívében. Márciusban még a benti tevékenységeknek tettünk eleget, egy közös projekt által vetítésre került a Vigadóban a nagy közönségnek örvendő Elk*rtuk című 2021-es magyar film.

Ugyanakkor februárban és márciusban más események is történtek a határ másik oldalán, ami nemcsak a gazdasági világot rengette meg, hanem a lelki világunkat is. Még most sem tudjuk, mikor lesz vége az ukrajnai helyzetnek, de abban már akkor biztosak voltunk, hogy valamilyen úton-módon segítenünk kell. Az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) kezdeményezésére minden héten az ország különböző megyéiből érkeztek fiatalok, hogy segítsenek az adományok, segélycsomagok kiosztásában a határon várakozó embereknek. A SzIT csapata volt az első, akik egy autóval és néhány segítő kézzel megindultak Máramarosszigetre. A segédkezés nem állt meg, márciusban Bogya Anna államtitkár és Katona Ibolya, a SzIT elnöke ismét Máramarosszigetre látogattak, hogy egy nagyobb adománycsomagot adjanak át a határmenti bázisnak, de több tagszervezetünk is gyűjtést szervezett a rászorulóknak.

Március az emlékezés hónapja is. A Motion Pictures csapatával egy filmes összeállítást készítettünk a szilágysági vonatkoztatású 1848-49-es eseményekkel kapcsolatban. Rengeteg munka és előkészület volt ebben a pár perces videóban, sokat kerestünk, kutattunk, egyeztettünk szakemberekkel, történészekkel, hogy minél hitelesebb, pontosabb és érdekesebb információt adjunk át a nézőknek. Igyekszünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt programokat szervezni és különböző projektekben részt venni. Ilyen volt a március 15. alkalmából a Táltos lovardában megszervezett nyílt nap is, ahol néhány önkéntessel és a lovarda tulajdonosával megleptük a krasznai óvodásokat egy huszáros, lovas bemutatóval. A gyerekek nagyon szerették ezt a programot, sokan közülük akkor ültek először lóháton vagy láttak huszáros, kardos bemutatót. Mindezek mellett a megye számos pontján részt vettünk a koszorúzásokon, fáklyás felvonulásokon is.

A Bagosi és Borzási Ifjúsági Tanács is inkább pihent a téli hónapokban, februárban egy pályázatbemutató előadáson vettek részt, kora tavasszal pedig egy hétvégi csapatépítővel hangolódtak a közös munkára.

Március volt a kezdő hónapja a tagszervezetek megalakulásának is: 26-án létrejött a Kárásztelki Ifjúsági Egyeztetési Tanács, élükön Kovács Ákos elnökkel. Kárásztelek egy olyan település, ahol már nagy igény volt az ilyen jellegű kezdeményezésre, hiszen sok a fiatal, tele vannak energiával és ötletekkel, és tenni akarnak azért, hogy a programokért ne kelljen elhagyják a települést. Mivel a csapatunk nagyot bővült az elmúlt időszakban, át kellett gondolnunk bizonyos lépéseket, ennek érdekében Katona Ibolya, a SzIT elnöke megbeszélést tartott Kacsó-Doboly Izabella-Mária ifjúsági államtitkárral Bukarestben.

Az év első néhány hónapja mindenki számára a népszámlálás körül forgott, a fiatalokkal pedig úgy éreztük, nekünk is be kell segítenünk ebbe a folyamatba. Többen közülünk számlálóbiztosok voltak, de az idősek számára kis központokat hoztunk létre a megye különböző részein és segítettünk azoknak, akiknek nehezebben ment a digitális kérdőív kitöltése.

Sajnos tavasszal nemcsak a tervek költöztek be hozzánk, hanem a szomorúság is: elvesztettünk egy számunkra kedves embert, aki sokáig erősítette a csapatunkat, általa jobb emberek lettünk. Az ő elvesztése felnyitotta a szívünket és a szemünket. Ágoston Cristian lendülete, lelkesedése és odaadása mindig velünk lesz a későbbiekben is.

A húsvéti előkészületekkor a KIT csapata ismét besegített a karitatív akcióba, a helyi szervezetekkel közösen megszervezték az évek óta hagyományos Húsvéti Zsongást.

A viselet világnapja alkalmából április 24-én ismét egy online játékra hívtuk a szilágysági fiatalokat: keresniük kellett egy régi képet nagyszüleikről, dédszüleikről, és azt kellett újraalkossák. Sok színes, érdekes, értékes kép került elő, és külön öröm volt számunkra, hogy ismét bebizonyítottuk, a fiatalok nem szégyenlik magukra ölteni viseletüket és értékelik, hogy mi, szilágyságiak ilyen szép örökséggel rendelkezünk.

Májusban nagyott nevettünk: a 20 éves Szomszédnéni Produkciós Iroda hozzánk is elhozta nagysikerű előadássorozatát, kétszer is megtöltve a Vigadót vele.

Vannak események, amelyek már annyira hozzánk tartoznak, hogy nem kérdés, megszervezzük vagy sem. Az egyik ilyen a SzIT kupa, ami minden júniusban kap helyet az eseménynaptárunkban. Rengeteg sportolni, focizni szerető fiatal, a megye minden pontjáról egy helyre tömörül, és egy teljes napon át a játéké a főszerep. Idén Sarmaságon, két helyszínen játszottak a szilágysági csapatok a fődíjért. Pár héttel korábban besegítettünk a Junior kupába is, ahol ötszáz 5-8. osztályos diákkal fociztunk egész nap. Ha már foci, akkor megemlítenénk a bagosi csapatunk barátságos focimeccsét is, amit egy fergeteges nyárindító afterparty követett DJ BLADE és Loady keverésében.

Ugyanakkor júniusban megkezdődtek a nyári programok is: négy önkéntesünk részt vett az I. Rákóczi Szabadegyetemen, amin száz olyan lelkes erdélyi fiatal vett részt, akit érdekel az aktuális magyarországi és közép-európai közélet, gazdaság, nemzetpolitka, kultúra, de beszéltek a kárpátaljai és ukrajnai helyzetről is. Az esemény egyik fővédnöke Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter volt.

Június a tagszervezetek hónapja, hiszen meg- és újraalakult Boros Krisztina elnök vezetésével a Désházi Ifjúsági Tanács. A fiataloknak nemcsak a mosolyuk széles, hanem a lelkesedésük is töretlen: igenis szeretnének azért dolgozni, hogy a tanulmányok befejezése után legyen miért visszaköltözniük Désházára, ehhez pedig szerintük is elengedhetetlen az aktív közösségi élet és a színes eseménypaletta. Első eseményük máris egy szabadtéri filmest volt, ahova rengetegen érkeztek, de az elmúlt hónapokban szemetet is szedtek. Désháza mellett Szilágynagyfaluban is megalakult az ifjúsági tanács, élükön Kovács Szabolccsal. Első rendezvényükre júliusban került sor, ahol két kedvenc lemezlovasunk, Loady és DJ BLADE biztosította a fergeteges hangulatot.

Ha augusztus, akkor YoutFest – két év kihagyás után ismét. Rengeteg átdolgozott nappalunk, éjszakánk volt benne, és a legnagyobb szerencsénk azzal volt, hogy elődeinktől egy olyan alapot kaptunk, amire bátran rá mertünk állni. Úgy érezzük, egy olyan eseményt sikerült megszerveznünk, amivel a saját mérföldköveinket is megléptük, nemcsak a szervezetét. Külön-külön nem is álmodtunk soha arról, hogy egyszer egy megyei fesztivált fogunk szervezni, mégis megtörtént. Bízunk benne, hogy jövőre is egy színvonalas, kisebb-nagyobb eseményekkel teli, koncertektől és fergeteges buliktól hangos fesztivállal kápráztathatjuk el a szilágysági és környékbeli fiatalokat, hogy olyan élményben legyen részük, amiért nem kell messzire utazniuk.

A 2020-as évünk egyik legvagányabb eseménysorozata a Fiatalok Éjszakája volt, amit igyekszünk visszacsempészni a mindennapjainkba. A YouthFest inspirálásával a tagszervezeteinken belül elkezdődött a szilágysági buliszezon. Szeptemberben Sarmaságon három vagány DJ állt a pult mögé, hogy különböző zenei stílusokkal felpörgesse a fiatalok iskola előtti, utolsó péntek estéjét, de Perecsenben sem unatkoztak a fiatalok, egy vagány bulival tettek pontot hivatalosan is a nyári hónapok végére.

Szeptemberben a szilágyzoványi fiatalok is megtartották az első gyűlésüket: Somogyi Zalán elnök, Bara Andrea és Kovács Lehel alelnökök vezetésével elkezdődött a Szilágyzoványi Ifjúsági Tanács munkálkodása is. Egy településsel arrébb, Ippon pedig tisztújítás zajlott, Bíró Bellát Alelnöknek és Fazekas Tamarát titkárnak választotta az ippi fiatalság.

Ebben a hónapban sem maradhatott el az oktatás: az elnökség néhány tagja részt vett a MIÉRT edzőtáborában, ahol rengeteg politikai, közéleti előadáson vettünk részt, emellett az ország különböző tájairól érkező fiatalokkal beszélgettünk, általuk többféle látásmódot és tapasztalatot ismertünk meg.

A borús idő ellenére Szilágy Megye ismét Magyar napozott, amin örömmel részt vettünk: önkénteseink a kisebbekkel kézműveskedtek, rajzoltak és játszottak, ez pedig akkora mosolyt csalt az emberek és a világ arcára, hogy még a nap is ránk mosolygott vasárnap délután. Az időjárás a beltérbe csalogatta az embereket Bagoson is: a fiatalok társszervezőként besegítettek az első helyi sakkbajnokság megszervezésében, ahol a harmadik helyet Szabó Tamás önkéntesünk vitte haza. Ezúton is gratulálunk a szervezőknek az izgalmas esemény ötletéhez és szervezéséhez, bízunk benne, hogy ennek nemcsak Bagoson, hanem máshol is hagyományt tudunk ennek és az ehhez hasonló programoknak teremteni. Egy héttel később a fiatalok ismét munkálkodtak, besegítettek a Családi nap szervezésébe, és a saját bőrükön tapasztalták meg, mennyire fontosak a településük számára és a munkájuk is csak azt bizonyítja, hogy számukra is hihetetlenül fontos az otthon, az otthoni jólét.

Nyáron főként a nyílt eseményeinkre fektettük a hangsúlyt, a háttérben azért szorgoskodtak a kezek: néhány autónyi adománnyal ellátogattunk Böjte Csaba gyermekotthonába és számos gyermeknek, fiatalnak okoztunk boldog pillanatokat az önzetlen segítségünkkel. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik mellénk álltak és kisebb-nagyobb csomagot hoztak el a tagszervezeteinkhez, amiket aztán közösen eljuttattunk az otthonba.

Októberben sem álltunk meg a szervezéssel. A désházi fiatalok játékestet szerveztek október első szombat délutánján, amin rengetegen vettek részt, a hónap végén pedig Halloweeni partyval rengették meg a közösség életét. Néhány nappal később ismét a Vigadóba voltak szeretettel hívva és várva az érdeklődők, ahol Felméri Péterrel nevettünk végig néhány órát. Az eseményeink lassan-lassan a beltérbe költöztek, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szilágyperecseni fiatalok ezúttal virtuálisan ragadtak focilabdát és egy nagyon vagány FIFA bajnoksággal indították az októberi hónapot. Október végén ismét bulitól volt hangos a megye: a Zoványi Ifjúsági Tanács egy fergeteges Halloween bulival csapott a lovak közé, ahol DJ BLADE biztosította a remek hangulatot. Ha buli, akkor a NIT csapata sem unatkozott, hiszen a hónap elején batyus szüreti bált szerveztek a nagyfalusi és környékbeliek számára és az Arany János napokon is besegítettek.

És ha már október és zene, nem mehetünk el szó nélkül az Erdély dala versenyen sem. Egyrészt azért, mert néhány önkéntessel mi is biztosítottuk az élő adás alatt azt, hogy minden zökkenőmentesen történjen, de legfőképpen azért, mert két szilágysági fiatal is, a Végtelen sziget csapata képviselte megyénket a döntőben. Kimondhatatlanul büszkék vagyunk a két szilágycsehi fiatalra, akik bátorságukkal és tehetségükkel kiálltak a nagyérdemű elé és a zenéjükkel felírták magukat a fesztiválzenekarok listájára.

November elején mindenki megáll és elgondolkodik az első napokban, visszatekintünk a múltra, az elhunyt szeretteinkre. A BIT csapata kamerát ragadott és egy videós összeállításban emlékeztek meg azokról, akik már nincsenek közöttünk. A munka ezután sem állt meg egyik településen sem, a hónap közepén véradó kampányt szerveztek, később pedig az ünnepre hangolódva részt vettek a vásáron és karácsonyi díszeket készítettek. Véradó kampányban a sarmasági tagszervezetünk is jeleskedett, ebben az évben háromszor  szerveztek kampányt, és mindhárom alkalommal szép számmal érkeztek a segíteni vágyó emberek, de a csapat nagy hangsúlyt fektetett idén az egészség megőrzésére is, éppen ezért az idősek számára szerveztek nyílt napot, ahol több kérdésre is választ találtak az érdeklődők. A csapat több kulturális eseményt is szervezett, ezek közül kiemelendő a helyi fiatal képzőművészek kiállítása is, de az év vége felé egy adománygyűjtő akciót is rendeztek.

Novemberben egy kicsit visszaültünk az iskolapadba: a Bernády György Önkormányzati Akadémiáját először Kémeren rendezte meg a MIÉRT és az RMDSZ. Ugyan a szervezésben is részt vettünk, de fontosnak tartottuk azt, hogy fiataljaink közül néhányan az előadások során betekintést nyerjenek az önkormányzati munka rejtelmeibe, ahol nemcsak az ismereteiket tágították, hanem megválaszolásra került sok olyan kérdés is, ami főként minket érint és érdekel.  Novemberben és decemberben vitától volt hangos a SzIT csapata. No, nem mi érveltünk egymás ellen, hanem részt vettünk a MIÉRT által szervezett Erdélyi Perpatvaron, ahol a háromfős csapatunk képviselte a megyét, a megye fiatalságát az országos rendezvényen.A hónap végén az elnökségi tagok egy nagyon vagány csapatépítőn vettek részt Sarmaságon, a Sophia panzióban, ahol Márkus Etelka tévés szakember, tréner különböző előadások és workshopok során fejlesztette a kommunikációs készségeinket.

Ebben a hónapban ismét bővült a csapatunk: ezúttal Selymesilosván alakult meg egy tagszervezet, ahol Kovács Krisztián elnök, Pikermaier Henrietta, Kirei Arnold alelnök és Barth Lénárd pénztáros vezetésével tevékenykednek a fiatalok. A megye másik szegletében, Désházán szemétszedési akcióval folytatódott a fiatalok munkája, hiszen nekik is érdekük, hogy egy tisztább, élhetőbb, szerethetőbb környezetben éljenek.

A csapatösszerázó programokat nem gátolja meg a hideg, sőt, a filmnézési szenvedélyünkön úgy gondoljunk, inkább csak segített. Moziestet szervezet a sarmasági tagszervezetünk – ezzel a tevékenységükkel is életet csempészve a Kastély épületébe. Perecsenben két rendezvény is helyet kapott: első körben Aerobic délutánra hívták és várták az érdeklődőket, ahol Kocsis Évával mozgatgatták át magukat, a hónap végén pedig Volley bajnokságot szerveztek. Novemberben sem maradt el a szórakozás: 5-én egetrengető bulival szórakoztatott minket három DJ, közülük CIGGI-t már jól ismerte a szilágysági közönség, hiszen az idén, és az elmúlt években többször is a YouthFesten sem okozott csalódást számunkra. Az esemény különlegessége és eredménye a több mint nyolcszáz eladott jegyben és a remek szervezésben rejlett.

A mikulásnak nemcsak gyerekként, hanem felnőttként is örül az ember: éppen ezért az ilosvai tagszervezetünk egy Mikuláspartyra hívta és várta az érdeklődőket december második hetében. Nem történt ez másként karácsonykor sem, ahol szinte minden napra jutott egy-egy buli a megye különböző pontjain: Sarmaságon 25-én, Désházán pedig 26-án szórakoztak a fiatalok.

A szeretet ünnepéhez közeledve tagszervezeteink jótékonysági akciókat szerveztek Zoványon a zsoboki Bethesda Gyermekotthonnak gyűjtöttek élelmiszer csomagokat, a krasznai csapatunk részt vett a Jótékonysági Karácsonyi Vásáron, ételt-italt, mindenféle finomságot árultak és segítettek a kék veder akcióban is a csomagok kihordásában, Ippon nyolcvan csomagot gyűjtöttek és hordtak ki a fiatalok a helyi idősek, rászorulók számára, Kárásztelken a kisgyermekek számára biztosítottak a fiatalok kézműves foglalkozást és közösségi délutánt és segítettek kiosztani a polgármesteri hivatal által felajánlott élelmiszercsomagokat, Désházán adventi koszorút készítettek, Nagyfaluban mézeskalácsot díszítettek és száz idős számára készítettek élelmiszercsomagot a helyi RMDSZ csapatával, Ilosván a gyermekek számára készítettek és csomagoltak ajándékokat a fiatalok, Sarmaságon besegítettek a jótékonysági karácsonyi vásár szervezésébe.

December második hétvégéje a MIÉRT tagszervezetei számára mindig az Akadémiáról szólnak: a jubileumi eseményen ezúttal a múltról, a jelenről és a jövőről hallhattunk előadásokat, fiatal vállalkozókkal, közgazdászokkal és politikusokkal ismerkedtünk meg a hétvége során.

Nem mehetünk el szó nélkül a diáktanácsaink mellett sem. A Szilágy Megyei Magyar Diáktanács (SzMDT) az év első hónapjában kvízestet szervezett, februárban pedig egy kétnapos mentorprogramot, ahol a következő elnökségbe jelentkező tagok kaphattak betekintést a szervezet működésébe és a diáktanácsok rejtelmeibe. Egy moderált beszélgetés során Bán Zsolt mesélt számukra a külföldi egyetemista élet előnyeiről, hátrányairól, a hónap végén pedig sikeresen megtartották az első SzMDT Kongresszust, ahol a diáktanácsok elmesélték az elmúlt évben történteket és a nap végén megtörtént a tisztújítás is. Tavasszal focinapot, szivárvány pikniket, honfoglaló bajnokságot és játékeset tartottak, májusban pedig a munkacsoport összerázó során sikerült egy nagyon tág és hasznos elméleti tudást szerezniük. Második alkalommal szervezték meg az Iskolák Megyei Versenyét, ahol a megye magyar középiskoláiból érkező diákok mérhették össze tudásukat és tehetségüket. Ősszel a Kolozsvári Magyar Diákszövetség érkezett hozzájuk egy pályaorientációs nyílt napra, november végén pedig egy stációs játék során egy vagány csapatjátékot szerveztek az érdeklődőknek.

A Varrd magad a viseleted egy olyan programunk, ami lassan négy éve kitölti a szilágysági emberek, főleg a hölgyek életét. Számos településre eljutottunk idén is, hogy szebbnél szebb ruhákat varrjunk, megőrizve ezzel az örökségünket, ápolva és óvva hagyományainkat. Varsolcon 80, Szilágyzoványon 34, A Zilahi Református Wesselényi Kollégium tanárai 24, Szilágyfőkeresztúron 40 női viseletet és 30 férfi inget varrtak az érdeklődők, a sort pedig 2023-ban folytatni fogjuk.

Kíváncsian várjuk, mit tartogat számunkra a 2023-as év. Abban egészen biztosak vagyunk, hogy mi felkészültünk és izgatottan várjunk a ránk váró feladatokat! Ugyanazzal a lendülettel, bátorsággal, tisztelettel és alázattal, ahogy idén is.

Tisztelettel,

a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács vezetősége