Tue. Dec 3rd, 2024

A jelennek örvendtek, a múltnak adóztak tisztelettel az idei Varsolci Napokon

A hétvégén két év kihagyás után ismét megtartották a szilágysági vízgyűjtő tó partján a Varsolci Napokat. A 21. alkalommal megrendezett kétnapos ünnepség szombaton focimérkőzéssel, borospincék látogatásával és szabadtéri diszkóval rajtolt.

Vasárnap délelőtt a reggeli harangszó templomba hívta a helyi közösséget, vendégeket. Az egymás szomszédságában lévő református és ortodox templomban ünnepi népviseletbe öltözött hívek imára kulcsolták kezeiket, hogy hálát adjanak Istennek, amiért idén ismét együtt ünnepelhetnek. Fazakas Sándor református lelkipásztor igehirdetésében kiemelte, Isten közelségében, a gyülekezetben, ahol ismerik egymást, oda tudnak figyelni egymásra, jó helyen vannak. Az embernek szüksége van a köszöntésre, az evangélium szavára, a szentlélek üzenetére, és jobb reménységben élni, mint állandó szorongásban, félelemben.

„Szükség van belső lelki erőre, reménységre, vigasztalásra, Istenre, aki megvigasztal a nyomorúságban, hiszen javait és áldását személyválogatás nélkül adja, csak ki kell nyitni előtte szívünket. Az emberi elképzelések, törekvések sokszor hiábavalók, és néha a megtervezett dolgok sem sikerülnek úgy, ahogy szeretnénk, ezért szükség van Isten segítségére, mert nélküle vívódó, küszködő életünk lenne” – szólt a hívekhez a lelkipásztor.

Az istentiszteletet követően a templomkertben felállított hősök emlékművénél, a helyi és megyei elöljárók, vendégek koszorúval adóztak a hősök emlékének. Bréda Lajos helyi polgármester elmondta, ünnepnap ez a hétvége, mert végre együtt ünnepelhetnek az elszármazottakkal is, akik ilyenkor hazatérnek a rokonokhoz, ismerősökhöz. Mint minden évben, és ahányszor alkalom van erre, a falu közössége megáll az emléktábla előtt – amelyen román és magyar hősök nevei szerepelnek –, hogy tiszteletüket fejezzék ki irántuk. Mint mondta, bizalommal tekint a jövő elé, mert közös céljuk tovább gazdagítani és szépíteni a községet.

„Felemelő jó érzés itt lenni 5-10-15 év távlatában is, és megtapasztalni, hogy Varsolcon az ünnepség hálaadó istentisztelettel kezdődik, hiszen közösségi létünk egyik legfontosabb formája a gyülekezet. Hálát mondunk a jó dolgokért, imádkozunk mindazért, amit a jövőben el szeretnénk érni, megvalósítani” – fogalmazott Seres Dénes parlamenti képviselő.

Lélekmelengető látni, hogy vannak, akik megőrzik, továbbviszik, és továbbadják a hagyományokat, mert mindez alapvető érték, ami a megmaradásunkat, létezésünket biztosítja. Varsolc nagyon szépen fejlődött, az egyik legmodernebb közössége lett Szilágy megyének, hiszen jó útjai, közösségi épületei, iskolái vannak, és mindez a közösség vezetőségét dicséri, valamint a helyi közösséget, hiszen megérdemelten, sok munka által hozták mindezt létre, kiváló lehetőséget teremtve az új nemzedéknek, amelynek érdemes lesz itt, Varsolcon élni, letelepedni – fogalmazott.

Az ünnepségről részletesen a https://maszol.ro/belfold/A-jelennek-orvendtek-a-multnak-adoztak-tisztelettel-az-idei-Varsolci-Napokon?fbclid=IwAR2tK49Aslr5SHRBjyUFPsT00r7BetKtRWRX_O40-Iaz3-Q4gTEXRY3EGk4 honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.