Tue. Dec 3rd, 2024

Új ifjúsági törvényről döntött a képviselőház

Döntéshozó fórumként szavazta meg a képviselőház azt az ifjúsági törvénymódosítást, amely biztosítja az ifjúságpolitika kidolgozásához és végrehajtásához szükséges jogi keretet, szorgalmazza a fiatalok közösségi életben való részvételét, valamint biztosítja a fiatalok szakmai fejlődésének jogi keretét. A tervezet többek között előírja, hogy az ifjúságpolitika kidolgozásakor a helyi közigazgatási egységek kötelesek konzultálni a helyi ifjúsági fórumokkal.

Közel négy év parlamenti vitát követően ma megszavazta a képviselőház azt az ifjúsági törvénymódosítást, amely számos előnyös rendelkezést tartalmaz az ifjúsági szervezetek és fiatalok számára: azok a fiatalok, akik tanulmányaik befejezése után munkát vállalnak, egy évig mentesülnek a jövedelemadó befizetése alól, illetve a fiatalok és fiatal családok az állami közszállítási vállalatok szolgáltatásait kedvezményesen vehetik igénybe. Az államnak támogatnia kell a 18 és 35 év közötti fiatalok ingatlanépítését és vásárlását. A törvénytervezet ugyanakkor szorgalmazza a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi-szociális integrációját, külön figyelmet fordítva a fiatal anyák integrációjára, akik etnikai, vallási és nyelvi alapon hátrányos megkülönböztetésben részesülhetnek” – mutatott rá Kolcsár Károly Maros megyei parlamenti képviselő a törvénytervezet plénumi szavazását követően.

Az RMDSZ munkájának eredményeként az ifjúsági bizottságban sikerült úgy módosítani a törvényt, hogy a nemzeti kisebbségek diák- és ifjúsági szervezeteinek működése ne legyen hátrányos feltételekhez kötve. Ennek értelmében azok a kisebbségi ifjúsági és diákszervezetek, amelyek legalább két különböző megyei tagszervezettel rendelkeznek, országos szintű szervezetnek is minősülhetnek. Az általános rendelkezés révén tíz megyei szervezet lett volna szükséges ahhoz, hogy országos szintű ifjúsági szervezet jöhessen létre, valamint a diákszervezetek esetében 7 egyetemi központ diákszervezete alkotta volna az országos diákszervezetet.

Továbbra is támogatnunk kell azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fiatalok közösségi életben való részvételét szorgalmazzák. Bátorítanunk kell őket, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban és merjenek dolgozni a közösségünk érdekében” – nyilatkozta a képviselő.