Wed. Oct 23rd, 2024

Szépen teljesítettek a szilágysági borászok

Díjözönnel tértek haza a szilágysági, szatmári, és bihari borászok, bortermelő gazdák az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének rangos szakmai rendezvényéről, az első alkalommal megtartott Erdélyi és Partiumi Borversenyről.

A szigorú, nemzetközi borbírálat szabályait követő megmérettetésre – melynek június 24-én, a ménesi borvidékhez tartozó Ópáloson, Balla Géza Pincészete adott otthont – fehér, vörös és rozé borok kategóriájában több mint kétszáz – szám szerint 236 – mintával jelentkeztek a termelők. A felhívás népszerűsítésében és a borminták begyűjtésében – partnerszervezetként – a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi falugazdászai is oroszlánrészt vállaltak.

A versenyre benevezett bormintákat – amit kizárólag címkézett, palackozott formában fogadtak a szervezők – pártatlan erdélyi és magyarországi elitborászok, nemzetközi borkereskedők, a Magyar Bor Akadémia elnökségi tagjai, egyetemi oktatók és elismert szakmai szervezetek vezetőiből álló zsűri véleményezte. A zsűri elnöki tisztét Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke töltötte be, a rendezvényt pedig jelenlétével az Agrárminisztérium Kárpát Medencei Együttműködések Főosztályának és Magyarország bukaresti nagykövetségének vezető tisztviselői is megtisztelték.

Az ünnepélyes eredményhirdetést megelőzően a versenyre érkezett tételekről tömören Balla Géza, rendezvény házigazdája, az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének elnöke– akit 2018-ban Magyarországon az év bortermelőjének választottak – elégedettségét fejezte ki a beküldött minták számát illetően, de nem hallgatta el azokat a borhibákat vagy technológiai pontatlanságokat sem, amiket a zsűri a versenyre nevezett minták némelyikében tapasztalt. A leggyakrabban elkövetett hibának a túlkénezést nevezte, aminek kiküszöbölésében és pontos beállításában a közeljövőben az Agrárminisztérium támogatásával létrejövő borlaboratórium-hálózat is segíti a termelőket. Átfogó vizsgálatot és szakvéleményezést kínáló laborok nyílnak hamarosan a Partiumon belül. Balla értékelése szerint az elmúlt évekhez képest a fejlődés így is szembetűnő. Leszögezte: azok a borok, amik a mostani megmérettetésen jól szerepeltek, arany- vagy ezüstérmet szereztek, a nemzetközi pontozási normák alapján nyugodtan és jó eséllyel vehetnek részt a nagy európai bornemzetek versenyein is, legyen szó akár a berlini, a londoni vagy akár a brüsszeli borversenyről. Ezen keresztül pedig a borászatok saját és borvidékeik jó hírét erősítve a rangos borkereskedők kínálatában is helyet követelhetnek maguknak. De ahhoz, hogy az erdélyi, partiumi borászatok előrébb lépjenek, a helyi talajadottságaikat kihasználva és megjelenítve minőségi borokat készítsenek, tudniuk kell azt is, hogy a nemzetközi összevetésben hol állnak, hol helyezkednek el. Ennek a szakmai felmérését szolgálja a mostani borverseny is – hangsúlyozta Balla Géza. A szakember épp ezért arra kérte borásztársait, hogy sértődés helyett építő jellegű tanácsként tekintsenek a zsűri által megfogalmazott kritikákra. Közös érdek ugyanis hogy előrelépjenek, hogy a helyi borászok, borászatok egyre jobbá váljanak és a palackozott minőségi nedűik előtt ne csak a hazai, hanem a nemzetközi piacok is megnyíljanak.

A nemzetközi borversenyek szabályzata alapján a kategóriánként benevezett minták legtöbb 30 százaléka nyert elismerést. A fehér borok csoportjában – ahol a benevezett 151 minta alapján a legnagyobb volt a versengés – az aranyéremhez legalább 87 pont elérése volt szükséges. Ezt a határt 16 mintának sikerült átlépnie. Szilágy megyéből a Fort Silvan borászat két aranyminősítéssel tért haza, Aszódi Zoltán két aranyat kapott, illetve Bogya István bora ért még aranyat.

Ezüst minősítésben részesült Bonczidai Tibor és Lelik István bora.

Rajtuk kívül magas pontszámban részesült: Luka Borpince, Simon Árpád, és Máté Zoltán borai.

A Partiumi Falugazdász Hálózat nevében gratulálunk a borászoknak az elért helyezésekhez.

Sütő Attila