„A hosszú élet titka a türelem és az Istenben való hit” – A százéves kárásztelki Veronika nénivel beszélgettünk

Az idő nem hagyott mély nyomot az arcán, akár 15-20 évet is letagadhatna korából, pedig megélte a II. világháborút, és az azt követő nehéz időszakot. A hite mindvégig megmaradt, sőt megerősödött. A türelemnek, a lelki békének és a munkának köszönheti, hogy a múlt héten családja körében ünnepelhette a kárászteleki (Szilágy megye) György Veronka, Veronika néni, ahogy a faluban ismerik, a 100. életévét.

Mosolyogva, őszinte szeretettel fogadott bennünket, bár a késésért volt egy kis ejnye-bejnye, mert ha valaki ünneplőbe öltözik, öltözteti lelkét, és szeretettel, melegséggel vár, akkor nem illik késni. Ezt megtanultuk egy életre.

Veronika néni 1922. május 29-én született Kárászteleken, egy négygyermekes család legfiatalabb tagjaként. Két bátyja és egy nővére volt, a család földműveléssel foglalkozott. A gyermekek iskolába jártak, délután besegítettek a szülőknek, tanulmányaik után a lányok elmentek Nagyváradra cselédnek. Így volt ez abban az időben – mesélte Veronika néni, mert ha szép ruhát akartak, szolgálni kellett, ugyanis a mezőgazdasági munkából erre nem jutott.

„Miután az iskolát kijártuk, ki hány osztályt, Váradra mentünk zsidó családokhoz szolgálni. Nem volt kötelező, de rá voltunk utalva. Akik nem mentek, azokat nem is tartották ügyes leánynak. Csak így lehetett szép ruhánk, bútorunk. Az én időmben hat osztály volt a kötelező, én négyet jártam, és bár első tanuló voltam, 16 évesen elmentem dolgozni, mert édesapám korán meghalt, 63 évesen, amikor én 15 voltam. Abbahagytam a tanulást, és elmentem Váradra, ami akkor olyan volt, mint most a külföldi munka. Ott szolgáltam, laktam nyolc hónapig. Nyaranta mindig haza kellett jönnöm kapálni, aztán vissza cselédeskedni. Így volt ez négy évig” – mesélte Veronika néni.

És akkor jött a szerelem

Tizenévesen a faluban megismerte leendő férjét, és 20 évesen megházasodott a helybéli katona fiúval, Dezsővel. Abban az időben nem volt divat idegen fiút választani, kárászteleki csak kárásztelekihez mehetett férjhez. Férje másfél éves katonaságát töltötte Kolozsváron, és hogy biztos legyen benne, hogy övé lesz Veronika néni, 1943. április 26-án megesküdtek. Nyáron két hónap szabadság után azzal a reménnyel váltak el, amikor ő már közös lányukat, Jolánkát, a szíve alatt hordta, hogy ősszel találkoznak. Viszont hiába várta haza férjét, a háború miatt nem szerelték le, hanem áthelyezték Nagyváradra. 1944 tavaszán megszületett első gyermekük, férjét hazaengedték öt napra, hogy láthassa kislányát, majd vissza kellett mennie. Harmadik év augusztusában levelet kapott, hogy küldje a civil ruhát, mert le fogják szerelni. De az öröm nem tartott sokáig, egy hét után távirat érkezett: „Azonnal jöjj hozzám Váradra, mert harmadikán indulunk a frontra”.

„Leestem a földre, azt mondta ides: »hogy tudjalak elengedni egyedül, amikor összeesel előttem«. Az uram testvére fiatalabb volt két évvel, őt még nem hívták be katonának, így vele mentem Váradra, a gyermekre édesanyám ügyelt. Az uramat kiengedték, egy kárászteleki családnál voltunk másnapig, majd el kellett váljunk, Dezsőt 1944. augusztus 3-án a háborúba, a frontra vitték. Itt maradtam idessel, és a gyermekkel” – emlékezett vissza a néni.

Amikor a fronton gyengült „az erődítmény”, az idősebbeket is behívták, majd a háború után, mivel ők közelebb voltak, többen haza tudtak térni. De Dezsőt senki nem látta, két évig semmit nem hallott a férjéről, így azt sem tudta, életben van-e vagy meghalt. „Nagyon sok este könnyes szemmel imádkoztam: »Istenem, segítsd meg!«, majd két év után érkezett egy tábori lap…, figyeltem, hogy a saját írása-e. Sokat nem írhatott, csak annyit: jól van” – mesélte a néni.

A beszélgetés teljes szövegét a https://maszol.ro/eletmod/A-hosszu-elet-titka-a-turelem-es-az-Istenben-valo-hit-A-szazeves-a-karasztelki-Veronika-nenivel-beszelgettunk honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatják.