Tue. Dec 3rd, 2024

RMDSZ: több mint 3.000 km bicikliutat építünk országszerte

„Több mint 3.000 kilométer bicikliutat épít a fejlesztési minisztérium. A Helyreállítási Alapból 247,5 millió eurót különítettünk el erre a célra, a mai kormányülésen pedig a fejlesztési minisztérium javaslatára döntött a kormány az ehhez szükséges jogalapról” – jelentette be Cseke Attila. 

A fejlesztési szaktárcavezető elmondta: a kirándulást, a kikapcsolódást és a környezetbarát közlekedést bátorítja a kerékpárút építés, ugyanakkor egy egészségesebb életmódra biztat. Európa egy nagy, határokat átszelő, egybefüggő bicikliút megépítésén dolgozik, ennek a Romániában épülő részére biztosít finanszírozást uniós alapokból a fejlesztési minisztérium. 

Az EuroVelo bicikliút turisztikai látványosságokat, célpontokat köt össze, bátorítva ezzel azt, hogy a családok kerékpárral induljanak kirándulni – ismertette Cseke Attila. A szaktárcavezető elmondta: Romániában létezik már néhány, kisebb bicikliútszakasz, amelyet bekötnek majd az újonnan épülő bicikliútba. Románia továbbá egy olyan digitális, okostelefonra telepíthető applikációt is készít, amely segíti a környezetbarát, kerékpáros turistákat. 

Cseke Attila rámutatott: a fejlesztési minisztérium szintén a Helyreállítási Alapból további finanszírozást nyújt az önkormányzatoknak is, amelyből a településen belüli kerékpáros közlekedéshez szükséges infrastruktúra épülhet meg.