Tue. Dec 3rd, 2024

A 2013-as állatállomány száma után kapják az átmeneti kiegészítő-támogatást (ANT) a szarvasmarhatartók

2022-ben is a tavalyival megegyező módon, vagyis a 2013-as referenciadátum napján rögzített állatállomány száma után kapják az állami költségvetésből biztosított hazai átmeneti kiegészítő-támogatást (ANT) a romániai szarvasmarhatartók – jelentette be Adrian Pintea, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezérigazgatója.

A hivatalos referencia-dátum alapján tehát az idei, utolsó átmeneti esztendőben is a 2013. január 31-i állatlétszám lesz a meghatározó – szögezte le az intézményvezető.

Elmondta, a referencia dátum leghamarabb 2023-tól frissül: attól az esztendőtől egészen 2027-ig a szarvasmarha-tartók az ANT 7-es és 8-as jogcímein kínált fejőstehén- és húsmarha-támogatást a 2018-ban tulajdonukban levő állatállományszám alapján kapják.

A hazai szarvasmarhatartók amúgy régóta nehezményezik, hogy a támogatás folyósítását évekre meghatározó referencia-dátumot csak hét éves ciklusonként hajlandó frissíteni az Európai Bizottság. Kérik, hogy az állományszámot tükröző adatot gyakrabban – lehetőleg évente – aktualizálják, annak érdekében, hogy az állattenyésztési támogatások a valódi gazdálkodóknak jussanak, ráadásul akkora szarvasmarha-állományszám alapján, mint ami a valóságban létezik.
Jelenleg azok az állattartók is jogosultak a támogatásra, akik kilenc évvel ezelőtt, 2013. január 31-én jószágállománnyal rendelkeztek, de azt időközben felszámolták vagy csökkentették. Ezzel szemben azok a gazdák, akik állományukat az elmúlt években bővítették, fejlesztették, ugyancsak a 2013. januári állapot szerint jogosultak a támogatásra, ami számukra az inaktív gazdatársaikkal szemben egyértelmű hátrányt jelent.