Vincze Loránt FUEN-elnök, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje Krasznán mondott ünnepi beszédet

Tisztelt elöljárók!

Tisztelt megemlékező krasznaiak, szilágysági barátaim!

1848. március 15-e a nemzeti katarzis pillanata. Annak az építkezésnek a kiteljesedése Magyarországon, amely az 1830-as évek elején kezdődött. Széchenyiék modernizációs programot hirdettek, amely megalapozta a mai Magyarországot és a mai magyar nemzetet. Ez egyszerre jelentett a pozsonyi országgyűlésben hatalmas vitákat a kor két nagy pártja között, és elszánt törekvést arra, hogy a változást, az újat az egyszerű emberekkel is megértessék. Arról kellett az embereknek beszélni, hogy jó a magántulajdon, a földet most már saját jövőjük érdekében műveljék meg, adózzanak, mert a gazdaság fellendülése, a nemzet felemelkedése és velük az egyén boldogulása így következhet be. Anyanyelvünk a forradalmat megelőző években lett hivatalos és közigazgatási nyelv. És mindezt a Habsburg császári udvar ellenkezése mellett tették, amelynek egyáltalán nem állt érdekében a magyar nemzeti eszmélés és önálló gondolkodás.

Itt, a  Szilágyságban különösen látványos volt a reformkor eredménye, a feudális rendszer, a rendiség felszámolásával, a jobbágyok felszabadításával, a magántulajdon megteremtésével. Báró Wesselényi Miklós itt, a Szilágyságban az ország más vidékeit megelőzve ért el azóta is értéket jelentő vívmányokat. Azt is mondhatjuk, hogy az új, modernkori Magyarország itt, a Szilágyságban győzött a régi világ felett.

Több év politikai építkezése csúcsosodott ki 1848 márciusában. Az alapos előkészítő munka tette lehetővé, hogy március 15-e nem apró és ifjonti fellángolás volt, hanem elindítója a magyar nemzet egységes szabadságharcának.

Ha nem csupán kronológiai sorrendben elevenítjük fel március 15-ét és az azt követő időszakot, rájövünk arra, hogy szó sincs véletlenek összejátszásáról: a márciusi pillanat egy jóidőben előkészített stratégia része volt. Ma azt mondanánk, hogy jó volt az alapozás, jó volt a stratégiai tervezés. És legfőképpen világos volt a tét.

Hölgyeim és uraim!

Március 15-e a szabadság ünnepe. Számunkra, erdélyi magyarok számára a szabadság kisebbségi jogaink tiszteletben tartását és közösségünk fejlődését jelenti. A mi szabadságvágyunk nem korlátozza mások jogait, szabadságát, jólétét. Nem elvenni akarunk bárkitől is bármit, hanem jövőt építeni a következő generációk számára, megadni nekik azt a szabadságot, amely nekünk vagy szüleinknek sokáig nem adatott meg.

1848 mának szóló üzenete, azt gondolom, kézenfekvő. A szabadságért és a közösség fejlődéséért folytatott erőfeszítések nem egynapos portyák, és ritkán kínálnak azonnali győzelmet. Azonban az alapos és jól előkészített tervek gyümölcsként érnek be. A nemzetek és közösségek életében nincsenek véletlenek, csak jobban vagy kevésbé jól előkészített döntések és cselekvési tervek. Fel is tehetjük időnként a kérdést, hogy jó úton járunk-e, jól dolgoztunk-e, jutottak-e előbbre közös dolgaink.

Az elmúlt évtizedekben sok csalódás érte a romániai magyarokat. Hamarabb szerettünk volna nyelvhasználati jogokat, több és jobb magyar iskolát, önálló magyar állami felsősoktatást, közösségi jogokat és jogegyenlőséget, a nyugat-európai átlaghoz gyorsabban közelítő életszínvonalat, jólétet és biztonságot. Olyan törvényeket, amelyeket alkalmaznak és nem vitatnak, amelyet nem kezdhet ki sem a kormány, sem a bíróság.

De azt is látnunk kell és el kell ismernünk, hogy közel három évtized alatt hatalmas lépéseket tett meg Románia és vele együtt közösségünk. Hol voltak 1989-ben a mai önálló magyar iskolák, az anyanyelvhasználati jogok, a visszaszerzett mezőgazdasági és erdőterületek, a visszaszolgáltatott egyéni, egyházi és közösségi ingatlanok? Hol álltunk akkor az európai szabad utazástól, a külföldi munkavállalástól, a mezőgazdasági támogatásoktól, a fejlesztésre elkölthető pénzalapoktól, az Európában tanulás lehetőségétől? Magyarország is elérhetetlen volt nagyon sok magyar számára, hát még a Nyugat.

Jelentős eredményeket értünk el, hiszen a meghatározó pillanatokban egységesen léptünk fel. Létrehoztuk szövetségünket, az RMDSZ-t, és a közösség megbízásából ez a szövetség eredményes tudott lenni. A szilágysági vezetők éléra álltak a közösségnek, de az emberek mindig mögöttük álltak, és a meghatározó pillanatokban összefogtak a közös célokért. Most is ilyen meghatározó pillanat következik, amikor össze kell zárnunk sorainkat, és május 26-án erősítenünk kell az egységes Kárpát-medencei képviseletet az Európai Parlamentben.

Ma a magunk által teremtett lehetőségek segítségével harcolhatunk, olyan intézményekben, ahol sikerrel járhatunk, ha következetesen, kitartóan építkezünk. Olyan Európai Unióban, amely tökéletlen építmény ugyan, mint minden emberi alkotás, de a legjobb, ami létezik, amely alakítható és amely változni fog, és ha résen vagyunk, nekünk is lesz beleszólásunk ezekbe a változásokba, és közösségünk javára fordíthatjuk azokat.

Nagyon merészet gondoltunk nyolc évvel ezelőtt az RMDSZ-ben, amikor egy olyan eszközt építettünk, amely mögött ma már egymillió ember áll. A MinoritySafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés a mi új eszközünk, az RMDSZ első nagy nemzetközi sikere. De ez a siker nem valósult volna meg az erdélyi magyar közösség támogatása és ereje nélkül. Ha a mi erdélyi magyar közösségünk és a Kárpát-medencében élő magyarok nem állnak mellettünk, törekvésünk szélmalomharc lett volna. És törekvésünk mellé az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója – a FUEN – révén számos európai kisebbségi közösség és szövetséges csatlakozott.

Közös célunk, hogy európai törvények is védjék az őshonos közösségeket, amelyek kiegészítik az itthon megszerzett jogokat.

Egészen csak az szabad, ki maga felett egészen uralkodik. Ezt a gondolatot Eötvös József – író, az első magyar felelős minisztérium vallás- és közoktatási minisztere fogalmazta meg.

Ma is hangosan el kell mondanunk követeléseinket. Azt, hogy nekünk a szabadság az, ha gyermekünk anyanyelvén tanulhat. Szabadság az, hogy nemzeti szimbólumaink használati jogát senki el nem veszi tőlünk. Szabadság az, ha énekelhetjük himnuszainkat anélkül, hogy emiatt bárki megvetne bennünket. Nekünk, kisebbségben élő embereknek ezek a jogok jelentik a hazát. Ahol ezek adottak, ott mi otthon vagyunk. Ez lesz a mi szabadságunk, ezért kell megharcolnunk most, amikor a legjobb esélyekkel indulunk.

A következő években nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak együtt kell kiállnunk Európában a magyar szabadságért, keresztény hitünkért és kultúránkért. És nem mindegy, hogy ezt milyen súllyal tesszük. Amikor a küzdelem folyik, nem mindegy, melyik oldalon hányan állnak, és az sem mindegy, hogy azok lesznek többségben, akiknek fontos a kisebbségek ügye, vagy azok, akik nem hajlandók tudomást venni a nemzeti kisebbségek létezéséről sem. Ezt a próbatételt is közösen, erős közösségként kell sikeresen vennünk.

Ez a mi generációnk felelőssége, nemcsak önmagunk iránt, hanem a soron következő nemzedékek iránt is. Az a munka, amit most végzünk, az az eredmény, amit közösen elérhetünk, az ő jogaikat fogja szavatolni. Ezen a munkán múlik az, hogy ők anyanyelvükön tanulhatnak-e majd, és őrzik-e nemzeti kultúránkat, hagyományainkat. Az Európai Parlamenti választáson ehhez a munkához kérjük a magyar emberek támogatását.

Éltető reményt, okos és bölcs tervezést, kitartó és következetes munkát, eredményes közösségépítést, méltó emlékezést kívánok mindannyiuknak!

Isten áldja a magyart!