Vámszer Géza-díjat adományoztak Széman Rózsa játszóházvezetőnek, közművelőnek, orvosasszisztensnek

Fotó: EMKE/Horváth László

Szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Széman Rózsa játszóházvezető, közművelő, orvosasszisztens részére – állandó útkeresésben, fejlődésben levő, felelősségtudattal és szeretettel végzett, lelkes, odaadó munkájáért – Vámszer Géza-díjat adományozott.

,,Több mint két évtizedé ismerem Rózsát, de olyan gyorsan múlik az idő, hogy már nem tudom, pontosan mikor találkoztunk először. Az emlékemben megmaradt első benyomást tudtam felidézni: szelíd hangú, mosolygós és határozott. Beszélgetésünk alatt azonnal lelki rokonságot éreztem irányában, mondhatnám egy húron pendültünk vagy azt is mondhatnám, talált a szó. Most, amikor Rózsának Vámszer Géza–díjat adományoz az EMKE, azt a közösségteremtő energiát ismeri el, amelyet több évtízeden keresztül megtapasztaltam.

Kolozsváron született, ott is végezte tanulmányait. A Báthory István Elméleti Líceum után az Egészségügyi Főiskolán tanult tovább. Egészségügyben dolgozott 1976 és 2010 között. Szilágysomlyóra orvos férje kihelyezésével került 1979-ben. Ez nehéz időszak volt az életükben, de bátran szembenéztek azzal, ami körülöttük volt. Azokkal a vágyakkal, félelmekkel, nehézségekkel és elképzelésekkel, amit a lélek megtapasztalt. Rájöttek hamar, hogy lemondásban nem lehet élni csak odaadásban. Mindketten egészségügyben dolgoztak és tudták, hogy nemcsak a testet, hanem a lelket és szellemet is gyógyítani kell, így hamar kialakult az emberek bizalma irányukba.

A fordulópontot – mint sokunk életében – a rendszerváltás utáni idő hozta el. 1999-től a Báthory István Alapítvány Játékkuckó csoportjának, 2006-tól a Szederinda citera és hagyományőrző csoportnak alapítója és vezetője Rózsa. Felismerte, hogy a gyerekek fiatalok bevonásával tudja megszólítani a családokat, felébreszteni bennük a saját hagyományaik, kultúrájuk iránti kíváncsiságukat, megmozgatni és összefogni a közösséget. A szilágysomlyói közösség is érezte, hogy számíthat Rózsára és családjára.

Az évek során a Jóisten megáldotta döntéseit, hiszen sikerrel indította és vitte a Báthori István Alapítvány programjait -mesemondó-, népdal-, szavaló-, meseíró-versenyeket-, a Szederinda citeracsapat alakulását és fejlődését, az új generáció kinevelését, amelynek át tudja adni a stafétát. Az EMKE kereteiben a felnőtteknek szóló kulturális tevékenységeket, az amatőr színjátszókör megalakulását és működését, hímzőkőr és olvasókör indítását és működését. Közben hímes tojásokat és gyermekjátékokat gyűjtött, oktatott, könyvet szerkesztett.

Életpályájában a legszebb az, hogy örök kíváncsiskodó és tanuló maradt. Mert közben magát is művelte ahhoz, hogy a fent leírt tevékenységeket hozzáértően vinni tudja. Rendre végezte el a játszóházvezetői, irodalmi és néprajzi, népművészeti jellegű, majd pályázatírói, közösségszervezői képzéseket, amelyeket mind-mind felhasznált önkéntesen vállalt közösségi munkái során. És még mindig tanul, mert ez feltöltődést és fejlődést jelent számára. Tudja, hogy mindenki egy saját élettervet hoz magával, melyet nem egyedül, hanem sokadmagával készít, mert az élet csapatjáték és Ő kiváló csapatjátékos.

Hol van Rózsa számára az élet, kérdeznénk újra és újra. Ott, ahol nem lemondásban, hanem odaadásban él. Odaadja és vállalja Önmagát, hogy megkaphassa azt a kegyelmet, amely sóvá, ízzé, konzerváló erővé teszi Őt a családban, a közösségben, hogy az egyre inkább elnémuló, bezárkózó családi, közösségi életbe tudjon irányt mutatni.

Azzal tud hatni, amivé formálja magát, ebben rejlik a felelőssége.

Kedves Rózsa, kívánom, hogy még sok ideig lankadatlan felelősségtudattal, szeretettel, lelkes, odaadó munkával erősítsd közösségeinket.

Gratulálok a megérdemelt díjhoz!”

Balázs Bécsi Gyöngyi