Novák Károly Eduárd: az a miniszter szeretnék lenni, aki a jövőért dolgozik

Miért döntött úgy, hogy elfogadja az RMDSZ felkérését arra, hogy átvegye az ifjúsági és sport minisztérium vezetését?

Sok tényezőt vettem figyelembe. Elsősorban azt, hogy tetszik ez a kormánykoalíció, hogy az RMDSZ-nek ekkora ereje van. Azt is figyelembe vettem, hogy most voltak a választások, így jó esélye van annak, hogy mandátumom ne legyen rövid időtartamú, mert legalább három évre lenne szükségem ahhoz, hogy elindítsak egy pár olyan projektet, amely kihatna legalább 20 évre a romániai sportban.

Elsősorban arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy mit akarunk, hova akarunk eljutni. Mert ha arra a kérdésre tudjuk a választ, hogy hova szeretnénk pozícionálni a romániai sportot és ifjúságot a következető 12-20 évben, akkor már el tudjuk kezdeni a tervek készítését a célok megvalósítása érdekében. Szeretek a célból elindulni tervezéskor, mert az meghatározza azt is, hogy mi szükséges ahhoz, hogy azt elérjem. Ez pont olyan, mint a főzéskor, ha eldöntöttük, hogy pityókástokányt akarunk készíteni, akkor nem abból csapjuk össze, ami épp a hűtőben van, hanem azt tesszük bele, amit a recept kér. A sportban is így van, a célok határozzák meg a munkát.

Mik a célok?

Azt szeretném, ha a román sport visszatérne oda, ahol volt a régi időkben, tehát a legjobb 15 ország között legyen az olimpiai éremtáblázaton. Ebből már lehet számolgatni, hány éremre van szükség, ezeket melyik sportágak tudják megszerezi, a szövetségeknek mennyi pénzre van szükségük a sportolók felkészítéséhez. Az utánpótlás biztosításához hány központot kell működtetni, ezekben hány gyereket kell felkészíteni.

Jelenleg hogy állunk?

Ha négy éves olimpiai ciklusokban gondolkodunk, akkor azt kell mondanunk, hogy a romániai sport egyre rosszabbul áll. Ennek az az oka, hogy nincsenek konkrét célok meghatározva. Eddig úgy működtek a dolgok, hogy a minisztérium éves finanszírozási tervet kért a szövetségektől, amelyek mögött a legtöbb esetben nem állt egy terv, egy projekt is. A szövetségek finanszírozása nagyon gyakran attól függött, hogy egy-egy vezetőnek milyen kapcsolatai voltak a minisztériumnál. Jelenlegi felállás szerint a minisztérium 118 szervezetet finanszíroz (olimpiai bizottság, szakszövetségek, állami klubok, megyei sportigazgatóságok), ezek meg saját elképzelésük szerint, koordináció nélkül dolgoznak. Ez szerintem nincs rendjén, úgy gondolom, a minisztériumnak kell meghatároznia, hogy merre tartunk a következő 20 évben, és ezt a struktúrát azután úgy felépíteni, átalakítani, hogy mindenki ezt a célt szolgálja. Úgy kell működjünk, mint egy csapat, az nem jó, ha a csapatnak nincs stratégiája, mindenki fut össze-vissza a pályán. Egy célért kellene harcoljunk és szépen leosztani, hogy mindenkinek mi lesz a szerepe.

Mandátumom legfontosabb feladatának azt tartom, hogy 2021-ben megszülessen ez a sportstratégia. De ehhez az kell, hogy felmérjük, milyen erőforrásaink vannak a stratégia végrehajtásához és előkészíteni azt a nagy reformot, ami a stratégiát fogja szolgálni a jövőben.

Körvonalazódik már a csapata, amellyel ezt a stratégiát kidolgozza és végrehajtja?

Persze, körvonalazódik. Az a tervem, hogy január végéig összeálljon a minisztériumi csapat. Egy részét a csapatnak azok képezik, akik közalkalmazottként dolgoznak a minisztériumban, és szerencsére elmondhatom, hogy elég kompetens embereket örököltem meg.

Lesznek magyar munkatársai a minisztériumnál?

Persze szeretném, hiszen nagyon sok értékes ember van közöttünk, akik tudnának nekem segíteni.

Láttuk már a román sajtónak adott nyilatkozatait, miszerint egyik legfontosabb célkitűzésének tartja, hogy minden gyerek megtanuljon úszni és korcsolyázni. Miért tartja ezt a két sportot annyira fontosnak a gyerekek fejlődése szempontjából?

Nem tudtam befejezni a gondolatomat, ezért egy kicsit félreértelmezték azt. Egy otthoni, csíkszeredai projektből inspirálódtam, ahol megfogalmazódott az a cél, hogy minden gyerek tanuljon meg korcsolyázni. Nekünk az kell legyen a célunk, hogy minden gyerek sportoljon, mozogjon. Ha Csíkszeredában él, és olyanok a körülmények, akkor korcsolyázzon, jégkorongozzon, ha Bukarestben él, ahol nincs jégpálya, akkor kerékpározzon, atletizáljon, focizzon. Fontos, hogy azok a gyerekek is, akik nem akarnak semmilyen sportot űzni, azoknak az életébe is épüljön be a mindennapi testgyakorlás. Ha sikerül megtanítanunk egy generációt arra, hogy a mozgás jó, egészséges, akkor ők majd hatással tudnak lenni a szüleikre és a saját gyerekeikre is ebből a szempontból.

Persze, természetesen, mert ezeket a fejlesztéseket az ott élő emberek használják. Mi a magyar példából sokat tanulhatunk, hiszen az utóbbi 20 évben rengeteget befektettek, és ezért vannak ott, ahol vannak. A magyarok felismerték, hogy a vizes sportokba érdemes befektetni, azokban jók, és azokban termelnek érmeket. Az, hogy magyarként a román sport élére kerültem, elejét veheti sok ellenségeskedésnek, diszkriminációnak.

Idén foci Eb-t rendeznek, részben Bukarestben, a román válogatott nélkül. A labdarúgás az egyik legautonómabb sport, sok pénz van benne, önmagát irányítja. Hogy látja, tehet-e valamit annak érdekében, hogy megforduljon a trend, és a válogatott elkezdjen ismét kijutni világversenyekre?

Nekem valóban nincs semmilyen jogi alapom arra, hogy beleszóljak a romániai labdarúgás szerkezetébe, de őszintén, szeretnék tenni ennek érdekében. A probléma okát a fiatal generáció szelektálásában látom, ott csúsznak el a dolgok, sok tehetség ott hagyja abba, és a nagyobbak közé már nem a legjobbak kerülnek be.

A másik gond, hogy a román sporttörvény jelenleg nem szabályozza azt, hogy az edzők milyen gyakran kell képezzék magukat, pontosabban egyáltalán nem kell képezzék, fejlesszék magukat. Szerintem azért vagyunk ott, ahol vagyunk, mert az állami klubokban azok a szakemberek, akik 20, 30 évvel ezelőtt jók voltak, sajnos kiöregedtek. Nem fejlesztették magukat, elavult módszerekkel dolgoznak, de a fiatal szakemberek nem férnek oda tőlük. A sportolókkal sem találják a közös hangot, mert óriási a korkülönbség és módszertanilag is mások az elképzeléseik.

Egy edzőnek az adott sport népszerűsítőjének kellene lenni, ha jó az edző, ha népszerű, akkor gyerekek is vannak a klubban.

Ugyancsak idén, pár hónappal később Tokióban megtartják a tavalyról elhalasztott nyári olimpiai és paralimpiai játékokat. Itt már sokkal nagyobb szerepe van a minisztériumnak. Mit tesznek a sikeres szereplés érdekében?

Eléggé meg van kötve a kezem, mert a támogatási metodológiát már az elődöm idejében elfogadták, a szövetségek az alapján kapják a támogatást az olimpiai felkészülésre. Ami viszont rajtam múlik, és ebben a tekintetben nagyon szigorú leszek, hogy garantálni fogjuk, hogy az olimpiai felkészülésre nyújtott támogatások valóban az olimpiai kvótát nyert sportolók felkészülésére legyen fordítva. Ne fordulhasson elő, hogy a szövetségek az olimpikonok felkészülésére kapott pénzt ne arra, hanem másra költsék. Azt szeretném, hogy a már kvalifikált 58 sportoló, valamint az a mintegy ötven további, aki reményeink szerint megszerzi a kvótát, mindent kapjon meg arra, hogy maximális formában utazhasson ki Tokióba.

Az erőforrások, magyarul a pénz elosztása mindig óriási fejtörést okoz. Milyen vezérelv fogja vezetni ezen a téren? Mindenki kapjon egyenlően, vagy az éremesélyes sportágakkal, sportolókkal kivételezni fognak?

Azt szeretném, hogy mindenki a saját szintjén kapjon meg mindent. Románia nagyon erős evezésben, ezért ők kiemelt figyelmet kapnak, folyamatosan fogjuk ellenőrizni, hogy valóban optimális feltételek között készülhetnek-e.

Evezzünk egy kicsit „erdélyi magyar vizekre”. Hogyan látja a sport beágyazottságát a mi, erdélyi magyar társadalmunkban?

Erdélyben talán egy kicsit magasabb a sportkultúra, ennek az egyik magyarázata, hogy itt a múltban jobbak voltak az eredmények, ezért a klubok attraktívabbak voltak, a gyerekek is jöttek. Ezeket a regionális különbségeket a sportstratégiában is figyelembe kell vennünk. De ugyanígy a városi és falusi környezetből származók között is óriási különbségek vannak. Nekünk például ki kellene használnunk azt, hogy Romániában sok olyan elmaradottabb régió van, ahol a sport egy kitörési lehetőség lehet a fiatalok számára. Őket sokkal könnyebb motiválni, edzeni.

Egyetértek Önnel, hogy az erdélyi régióban a sportkultúra sokkal megalapozottabb, nagyobb hagyománya van. Ennek viszont ellentmond az a tény, hogy mára már csak mutatóban van egy-két erdélyi magyar a román élsportolók között. Ennek mi az oka? Miért tűntek el, koptak ki a magyarok a romániai élsportból? Hogyan lehet ezen javítani?

A román sport az elmúlt olimpiai ciklusokban egyre rosszabbul és rosszabbul teljesített, ez a lejtmenet Sydney óta folyamatosan tart. Akkor sem voltunk sokan mi, erdélyi magyarok, s azóta valóban csak egy-kettő maradt. Ezt a trendet is azzal a stratégiával lehet majd megállítani, amiről fentebb beszéltem. Fel kell mérnünk, hogy melyik régióban milyen klubjaink vannak, ott mik az erősségeink, és azokat ki kell aknáznunk. Meg szeretném szűntetni azt a gyakorlatot az állami kluboknál, hogy kényelmesen ülünk a pozíciónkban, nem dolgozunk, mert a fizetés úgyis jön. Ennek az ideje lejárt.

Nem fél attól, hogy nagyon sok ellenséget fog magának szerezni?

Az a miniszter szeretnék lenni, aki a jövőért dolgozik, nem azért, hogy mindenkinek a kedvébe járjon. Úgy érzem, ezért a mentalitásomért lettem nevezve, valamint azért, mert letettem valamit az asztalra. Sok ellenségem volt akkor is, amikor a kerékpárszövetség elnökének választottak, de bebizonyítottam, hogy helyes az általam képviselt út, a legerősebb szakszövetség vagyunk a balkáni régióban.

Főleg a magyarországi infrastrukturális befektetéseknek köszönhetően javulóban vannak a sportolási lehetőségek Erdélyben, de még mindig egész régiók vannak, ahol 40, 50, 60 éves a legújabb pálya, csarnok. Mit tud nekik ígérni?

Bárcsak úgy lehetne, hogy egyet pattintok az ujjammal, és mindet újba teszünk. Arra kell koncentrálnunk, hogy létrehozzuk azokat a központokat, amelyek jó feltételeket biztosítanak a fejlődéshez, magukba tudják szívni a sportolókat.

A végére hagytam a legfontosabb kérdést. Hogyan áll a felkészülése? Tudomásunk szerint arra készül, hogy miniszterként utazzon ki és érmesként térjen haza a paralimpiáról. Figyeli az ellenfeleket? Megvalósítható célkitűzés?

Ha jól be tudom osztani az időmet, akkor igen. Amikor elvállaltam ezt a küldetést a minisztérium élén, akkor nagyjából minden más tevékenységemről lemondtam. Csak az maradt a régi életemből, hogy hetente négyszer, ötször edzek. Úgy tervezem, hogy márciustól augusztusig aztán kicsit jobban megnyomom. Érzem, hogy még van bennem.

rmdsz.ro