Levendula egy nyugtató, vizelethajtó, szélhajtó, fertőtlenítő, vírusellenes, gyulladásgátló növény, amelyet már évszázadok óta használnak gyógyszerként. Köztudott, hogy segít enyhíteni ideges fejfájást, migrént, szorongást, depressziót , álmatlanságot, szédülést, puffadást, emésztési zavarokat, magas vérnyomást, asztmát, és csökkenti a megfázás, influenza és láz tüneteit. A levendula csodálatos fitokémiai és antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik.
Fogyaszthatjuk virágját is, szórjuk salátákra, keverjük teába, limonádéba, de szórhatjuk süteményekre, muffinra, piskótára stb., és díszíthetünk is vele.
A levendula illóolajáról sokan tudják, hogy segít megnyugtatni a bőrt, enyhíti a méhcsípés okozta fájdalmat, az akne, lábgomba, égési sérülés, ekcéma kezelésére, tünetei enyhítésére is használhatjuk. Tegyünk néhány csepp levendula olajat a folyékony szappan adagolóba, hidratáló krémbe, tusfürdőbe is. Aromaterápiás kezeléseknél is használjuk fel olaját, jelentősen csökkenti a tüdő- és arcüreggyulladást, minden típusú fejfájást. Háztartásban használva a levendula természetes fertőtlenítő és rovarirtó, biztonságosan használható és alkalmazható a háziállatok, gyermekek és idősek körül is.
Származás: A Lavandula nemzetség megközelítőleg 30 fajt foglal magába, ezek közül legismertebb a közönséges levendula.
A mediterrán térségek jellegzetes növénye. A Földközi -tenger környékén honos, ám nálunk is régóta alkalmazkodott az éghajlathoz. Napos tenyészhelyet, laza, meszes talajt kedvel. Különösen jól fejlődik sziklakertekben, ahol megfelelő a vízelvezetés. A sovány talajt kedveli, szerény igényű növény. Akár egyetlen, fagyálló cserépbe ültetett fajtájával is látványos virágtengert varázsolhatunk az erkélyünkre, teraszunkra. De a házhoz vezető lápcsősoron is pompásan mutatnak.
Első sorban illatáért és színéért tartjuk nagy becsben. A közönséges levendula szürke vagy világoskék szárán nyáron jelennek meg az illatos lila virágok. Lágy rózsaszín és világoskék árnyalatok jól illenek a szürke levelekhez. Ha visszafogott színeket kedvelünk, ültessünk mellé szegfűt, fehér alacsony cickafarkot.
A levendula már 2500 évvel ezelőtt is kedvelt gyógynövény volt. Ma is számtalan formában használják, a természetes molyűzését kihasználva tüllzacskóban a szekrénybe helyezve, húsok fűszereként vagy éppen parfümök alkotóelemeként.
Hazánkban a levendula nem őshonos növény de az egyik legjelentősebb állománya a Tihanyi-félszigethez tájképileg szervesen hozzátartozik.
Környezeti feltétel: Néhány évente érdemes a levendula bokrot erősen visszametszeni, hogy a határozott, zömök formáját megőrizze. Ellenkező esetben az ágrendszer megritkul, és a szél és a hó hatásának nem tud ellenállni, és a bokor szétdől.
Kiváló szárazságtűrő. A talajtípusra nem érzékeny, szinte bárhol megél, de leginkább a jó vízelvezető, meszes talajokat kedveli. Állandóan nedves, belvizes kertekben nem fejlődik szépen, és gyorsan elpusztul.
Tűző napra célszerű ültetni, évelőágyásokba, sziklakertekbe, vagy akár jelzősövényként is telepíthető. Kissé fagyérzékeny.
Csak az első tő levendulánkat vegyük meg egy kertészeti árudában. A többit már mi magunk is előállíthatjuk dugványozással, de akár feltöltéses bujtással is. A dugványozás menete részletesen a lenti linken elolvasható, nézzük a
Feltöltéses bujtást:
Kevéssé elerjedt szaporítási mód, pedig roppant hatékony. Tavasszal, kora nyáron, földdel olyan magasan töltjük fel a töveket, hogy az egyéves, megfásodott hajtásokból 15-20 cm maradjon ki. Porhanyós földet használjunk, és a növény körül képzett kis dombocska tetején teknőszerű mélyedést alakítsunk ki – hisz locsolnunk is kell. Őszig hagyjuk így, közben rendszeresen gyomláljuk, öntözzük, a lemosott földréteget pótoljuk. Ősszel, a földet lebontjuk, és a meggyökeresedett hajtásokat, ágakat metszőollóval levágjuk, és azonnal végleges helyükre ültetjük. Ha egy többágas, bokrosabb példányt választunk, akkor számolhatunk úgy, hogy minden ág egy-egy tő levendula lesz.
