Utas vagyok a holdvilágban

,,Rendhagyó Olvasóköri alkalomra került sor elmúlt kedden a szilágysomlyói EMKE Magyar házban. Ezúttal nemcsak mi, olvasók osztottuk meg irodalmi vagy vizuális élményeinket egymással, de ismerkedhettünk Kárpátaljával, költészettel, a mindig megtartó gyökerekkel Füzesi Magda, Kárpátaljáról Budapestre elszármazott, majd a kincses városban otthont találó költőnő által.

Kellemesen közvetlen, bensőséges hangulatban telt a keddi ,,irodalmi hosszúnap”, hiszen Füzesi Magda délben középiskolások egy csoportjával találkozott a Simion Barnutiu középiskolában és már e találkozó alkalmával sikerült kialakítania a feszültségmentes, barátságos légkört. Igaz, a találkozó első perceiben egyformán izgult előadó és hallgató, de talán épp ez segített túljutni a holtponton. A számos szülőföldi és költészeti érdekességet felvillantó beszélgetés végén úgy tűnt, igencsak rövid volt az óra ahhoz, hogy megfogalmazódjanak és megválaszolásra is kerülhessenek a kérdések, így hát az ismeretség a világháló szálain tovább fonódó kapcsolatokban folytatódik. …

Álljon itt Füzesi Magda röviden összefoglalt életútja is: első verse 1967-ben, diákkorában jelent meg, azóta publikál folyamatosan. Kárpátalján, Magyarországon, Erdélyben eddig tizennégy kötete jelent meg, írásait számos magyarországi és erdélyi lap közölte. Versei orosz és ukrán fordításban is megjelentek, maga is fordít oroszból és ukránból is. A Forrás stúdió és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapító tagja, 1986-ban az Ukrajnai Írószövetség, 1991-ben a Magyar Írószövetség, 2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia választotta tagjai sorába. 1996-ban Toll-díjjal, 2003-ban Táncsics Mihály díjjal, 2019-ben József Attila díjjal tüntették ki. 2015-től szülőfaluja, a Beregszász járási Nagybereg díszpolgára. Legutóbbi, válogatás-kötete, az Ima mindenkor, 2018-ban jelent meg a Kriterion kiadó gondozásában. Íme címadó verse:

Ima mindenkor

Legyen tavasz, levéllel ékes,

Földszagú tájon kikelet.

Legyen madárdal, fákon fészek,

Ölelje mézszínű meleg.

Legyen áldás terhes mezőkön,

Legyen harsogó a határ.

A gyermek nyár gazdává nőjön,

Virág jelölje, merre jár.

A falevél égjen vörösre,

Pengessen torz gallyat a szél,

A víg folyó szemét bekösse,

A fű dértől legyen fehér.

Reszkessen rózsafa leverten,

Kökény kiáltsa: szenvedek!

A kert testén fagy meneteljen,

Hulljon rá tompa rettenet,

hogy azt sikoltsa: jöjj eső,

Zuhogj a földre, moss barázdát.

Legyen a lelked éltető,

A dermedt búzaszívet járd át.

Hűs víz, porlaszd el életem,

Legyek fatörzs, legyek gyökér,

Csak tavasz legyen szüntelen,

Meg nyár és ősz és újra tél…”

Széman Rózsa

EMKE Szilágysomlyó