Változékony időre és esőre is számítani lehet a következő két hétben
Változékony időjárásban lesz részünk a következő két hétben, helyenként a maximumok elérhetik a 28 Celsius-fokot,
Változékony időjárásban lesz részünk a következő két hétben, helyenként a maximumok elérhetik a 28 Celsius-fokot,
Távfűtési rendszert építenek ki Szilágyperecsenben, hogy a közeljövőben a középületeket és a családi lakásokat termálvízzel,
A zilahi városháza tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága közölte az AFM honlapján
Az RMDSZ képviselői 100 képviselőtársukkal egyetemben, kedden, október 3-án benyújtották azt a törvénykezdeményezést, amely a
Meghosszabbítják az év végéig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását; az erről szóló határozatot csütörtöki
Marcel Ciolacu csütörtökön kijelentette, hogy a kormány pénzt utal ki a tartalékalapjából a pedagógusoknak ígért
Elfogadta a kormány a szerencsejáték-ipart szabályozó sürgősségi rendeletet – jelentette be a Ciolacu-kabinet csütörtöki ülése
Isten áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel.
A szenátus hétfőn megszavazta azt a törvénykezdeményezést, amely kötelezővé tenné, hogy a prevenciós egészségügyi ellátás
Kedvezően, örömmel fogadták a szilágynagyfalui szülők és a gyermekek az új játszóteret Szilágynagyfaluban. Az elmúlt