RMDSZ: biciklisáv helyett kerékpárutakat építhetnek az állami intézmények – pontosítottunk a törvénykezésen
Az elkövetkező időszakban a helyi és megyei önkormányzatok, valamint az állami intézmények az Országos Helyreállítási
Az elkövetkező időszakban a helyi és megyei önkormányzatok, valamint az állami intézmények az Országos Helyreállítási
Tisztelt Honfitársaim! Itt az idő, írja Petőfi a Nemzeti dalban, a nemzet pedig egy kilátástalannak
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, az ország régióinak nagy részében többnyire hideg lesz,
A Vitézi Rend által adományozott Szent Korona mását leplezték le vasárnap délben a Szilágy megyei
Nagy tétje van a szilágysomlyói magyarság számára az idei népszámlálásnak, abban reménykednek, ha a helyi
Összefogásról és együttérzésről tettek tanúbizonyságot a szilágynagyfalui óvodások és iskolások. A kárpátaljai események, a menekültek
Március 11-e 22 órától március 15-e 22 óráig kamionstop van Magyarországon – figyelmeztet a román
Négy krasznai fiatal múlthéten úgy döntött, autóba szállnak és 180 kilométert utazva elmennek segíteni a
A zsúfoltság elkerülése érdekében meghosszabbítják az ügyfélfogadási időt az útlevélosztályokon, miután megnőtt a kérelmezők száma.
A veszélyhelyzet feloldásától számított 90 napon belül érvényüket vesztik azok a személyazonossági igazolványok, amelyek 2020.
Az elmúlt években megnőtt a rászorulók, és azon gyermekek száma, akiknek szociális szolgáltatásokra van szükségük.