Méhészeknek nyújtanak támogatást
6150 méhész és 10 méhészegyesület részesül anyagi támogatásban az Országos Méhészeti Program keretében, jelentette be
6150 méhész és 10 méhészegyesület részesül anyagi támogatásban az Országos Méhészeti Program keretében, jelentette be
December 25-éig meghosszabbítják a cégek számára az adónyilatkozatok leadási határidejét – jelentette be a pénzügyminiszter.
A cukorbetegség időbeni kiszűrésére és felismerésére dolgozott ki törvényt az RMDSZ parlamenti csoportja, amelyről ma
Módosításokkal fogadta el kedden a képviselőház a 2020/130-as sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet, mely értelmében
Jövőre, azaz 2021-ben lesz 450 éve, hogy a Szilágysomlyón született Báthory István a Gyulafehérvári Országgyűlés
Májusban a zilahi önkormányzat pénzügyi kedvezményt hagyott jóvá, megszavazta a tavaly évre vonatkozó késedelmi kamat
A Négy határon át című projektet és az azonos nevű vetélkedőt a 2018-as évben találták ki a
A Romániában élők által használt öt védőmaszkból egy divattermék – állítja az APC fogyasztóvédelmi egyesület,
34 új koronavírusos esetet igazoltak az elmúlt 24 órában, a járvány megjelenésétől 1 526-an betegedtek
A választásokat követően az első helyi tanács kedden alakult meg Vármező községben. Az ülésen a
25 azoknak az európai országoknak a száma, amelyek valamilyen formában korlátozzák a Romániából történő beutazást,
Megnőtt a fertőzött személyek száma Szilágy megyében, egyre több a kezelésre váró beteg, ezért a