Cîţu: Már 3083 cég részesült támogatásban az IMM Invest programon keresztül
,,Nagyon jól” működik a kis- és középvállalkozások támogatását célzó IMM Invest program – jelentette ki
,,Nagyon jól” működik a kis- és középvállalkozások támogatását célzó IMM Invest program – jelentette ki
Adrian Oros mezőgazdasági és vidékfejlesztésért felelős miniszter azt mondta a csütörtöki kormányülés kezdetén, hogy populista
A kormány által csütörtök este elfogadott módosítás értelmében nyugágy nélkül is engedélyezett lesz a tengerparti
„…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test és egy a Lélek, aminthogy
Zöldoltás Egyes növények gyorsan összeforrnak, eredményes az oltásuk, ha azt zöld állapotukban, a vegetáció idején
A koronavírus-járvány megjelenése óta 98 fertőzöttet igazoltak a megyében. Az eddigi adatok szerint 11-en életüket
A romániai határmentén élő, de Magyarországon dolgozók ingázásának könnyítésére iktatott törvényt az RMDSZ június 3-án
Elsőfokú viharriasztást adott ki csütörtökön az ország 15 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). E
A koronavírus-járvány megjelenése óta 93 fertőzöttet igazoltak a megyében. Az eddigi adatok szerint 11-en életüket
Megjelent kedden a Hivatalos Közlönyben a Mezőgazdasági Minisztériumnak az a rendelete, amely a horgászokra vonatkozó
A hatóságok megpróbálnak feloldani minél több, a koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedést, de ez bizonyos
Jelentős összegű uniós alapok lehívására készül Románia – jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő. Iohannis