Bicikliút Sámsonban
A Bántó Zoltán polgármester mindent megtesz azért, hogy a község fejlődjön. Hangsúlyt fektetnek arra is,
A Bántó Zoltán polgármester mindent megtesz azért, hogy a község fejlődjön. Hangsúlyt fektetnek arra is,
Az 1-7. osztályosok tankönyveinek több mint háromnegyede biztosított már, ezeket eljuttatták a tanfelügyelőségekhez vagy iskolákhoz
Szervezők: Az RMDSZ Szilágy megyei és Sülelmed községi szervezete Támogatók: Sülelmed község Polgármesteri Hivatala, Szamosardó
A kánikula a vízparton, illetve a vízben viselhető el leginkább, azonban ez felelőtlen és meggondolatlan
Nem környezetbarát és ártalmas lehet az egészségre a papírpoharak környezettudatos alternatívájaként hirdetett bambuszpohár – közölte
A szilágysámsoni turisztikai központnak van két alkalmazottja, akik többek között az évi rendezvényekért és programokért
,,A szilágyzoványi Márkus László, 2012 óta Ipp község polgármestere, 1999-ig tanító, hét évig iskolaigazgató, majd
A Zilahi Polgármesteri Hivatal közleménye szerint a a városnapok megfelelő lebonyolítása érdekében forgalomkorlátozásokat eszközölnek. 1.
,,A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Vincze Minya István Kalotaszegi esperes úr is, aki valamennyi mérkőzésen gólt
,,A program célja rászoruló személyek életének szebbé tétele, még akkor is, ha tudjuk, hogy a
A Románia európai elkötelezettségének megerősítéséről szóló politikai megállapodást összességében elfogadhatónak tartjuk, ezért kedden aláírtuk. Az
,,A roma gyerekek keveset járnak iskolába, ez gond a tanítóknak és nekünk is. Próbálunk ezen